Magyar Nemzet az egyik legpatinásabb magyar újság. A Nemzet Kft.-nél nemrég tartottuk a 3. éves okiratmegújító auditot.

Magyar Nemzet az egyik legpatinásabb magyar újság. A Nemzet Kft.-nél nemrég tartottuk a 3. éves okiratmegújító auditot.

A Magyar Nemzet a második legnagyobb politikai napilap; ill. továbbra is az állandóan változó médiapiac stabil tényezője.
Szervezet bemutatása:
A 72. évfolyamát taposó Magyar Nemzet az egyik legpatinásabb magyar újság. Konzervatív, nemzeti-liberális ellenzéki lapként indult 1938-ban, Pethő Sándor a kor legrangosabb publicistájának szerkesztésében.
A Magyar Nemzet az országos politikai napilapok közül mind a megjelent, mind az eladott példányszám alapján Magyarország második legnagyobb politikai napilapjaként az állandóan változó médiapiac stabil tényezője továbbra is.

Eltelt egy év:
Szervezeti struktúra nem változott - de a szervezeti felépítést aktualizálta a cég - a létszám nem változott, de kisebb létszámmozgás volt, a jogi csoport kiszervezésre került.
Gazdaságilag a cég 2008-ban nullszaldós volt, 2009-re rosszabb évet terveztek, amelyek a növekvő papír árak, csökkenő példányszámok indokolták. A cég ezért jelentős költségcsökkentésbe kezdett (pl.: telefonköltségek), reklámbevételek erősödtek, példányszám sem csökkent drasztikus módom így a várt mélypont elmaradt, igaz valószínűleg veszteséggel fog zárni a cég, de nem akkora veszteséggel mint ahogy azt tervezték.
A megbízott nyomda szegedre költözött át, a kezdeti átállási problémák megszűntek, jelenleg megfelelően működik. A Képeslap tekintetében a beszállítói oldalról árcsökkentést sikerült elérni a minőség megőrzése mellett. A példányszámok folyamatosan csökkennek (éves szinten 8-9%), az előfizetők 50%-a már a kiadóhoz kerültek áthozásra, így a fizetési problémák javultak. Szerény vigasz a cégnek, hogy a legnagyobb napilapok közül a Magyar Nemzet példányszáma csökkent a legkisebb mértékben (pl.: Ennek nagy vesztese volt a Népszabadság: 2001: 147 E db- 2009: 62 E db.). A cég több akciót is hirdet, amellyel új előfizetőket vagy lemondott előfizetőket próbálja megnyerni. (akciók pl.: ingyen Képeslap , ill. szombati megjelenés biztosítása az előfizetők számára). megjelenését az előfizetők A lap terjesztését továbbra is a MédiaLog végzi, terjesztéssel kapcsolatos problémák, reklamációk száma tovább csökkent, de a díjbefizetés időnként problémákba ütközik.

Minőségirányítási rendszer:
A szervezet 2006.08.01.-én adta ki az MSZ EN ISO 9001:2001 számú szabványon alapuló Minőségirányítási rendszerét "lapkiadás és hirdetés" tevékenységi körre , ill. indította el a Minőségirányítási rendszerét. A kiadás óta a dokumentációs rendszert több módosítás érte, a belső változások s az auditok hatására. 2009-ben módosult a szervezeti felépítés: 2009.06.10.-el., ill. a Vezetőség felelőssége, Dokumentumok és adatok kezelése, Vevővel kapcsolatos folyamatok szabályozása, Beszerzés eljárás 2009.10.01.-el. (A gyakorlathoz igazították a folyamatleírásokat.)

A szervezet a következő évre tervezi az MSZ EN ISO 9001:2009-es számú szabvány követelményrendszerének bevezetését. Várhatólag a tevékenységi kör is bővülni fog.

A minőségirányítási rendszer évről-évre jobban működik, így ebben az évben hiányosságot nem vettünk fel. Minőségügyi pontok a terv szerint megvalósultak. A cég ill. felkért tanácsadó több belső audiot is tartott az évben, a feltárt hiányosságok megszüntetésre kerültek.
Munkatársi véleménykérése minden évben sor kerül, bár ebben az évben ez nem volt túl hatékony. Vevői vélemények a Call-Center kapcsán ismertek ill. értékeltek. A legtöbb probléma az értékesítéssel kapcsolatos, amely továbbításra kerül a MédiaLog számára. Az ügyintézők az előfizetőket újból felkeresik, hogy az adott probléma megoldódott-e?

A szervezet lapszerkesztési folyamatai a megszokott gyakorlat alapján olajozottan jól működnek, az egyes rovatok tevékenysége jól szabályozott, jól nyomonkövethetők, ami köszönhető egyrészt a munkatársak szakmai, ill. minőségi munkájának, valamint a SZIA (Szerkesztőségi Integrált Rendszer)-nek. Ellenőrzésre került Terjesztési osztály a Deszk, ill. a Belpolitikai rovat. Hiányosságot nem találtunk.


Audit:
Jelen audit a harmadik éves okirat-megújító audit volt. Az auditon az auditterv szerint haladtunk. Az auditon eltérés nem került feltárásra, mivel azonban az audit mintavételes volt, nem kizárt kisebb hiányosságok megléte.
A szervezetről kialakult kép pozitív továbbra is, így a Tanúsítvány kiadása biztosított!
Nyelv: 

International Cert Kft. - Copyright 2005 - Minden jog fenntartva!

Minden ami mezőgazdaság Isotanúsítás Fatelep

Minden, ami vitorlázás: vitorlás hírek, oktatás, tanfolyam Balaton és Adria - Kékszalag

Online marketing tanácsadás: Standard-Team Kft. Honlapkészítés, keresőoptimalizálás, keresőmarketing: Abfox

Cégünkről  |  Szolgáltatásaink  |  Árajánlat  |  Cikkek  |  Hírarchívum  |  Referenciák  |  Fórum  |  Kapcsolat