Fórum - ISO 9001 (Hozzászólások)

Fórum főoldal Fórum használat Regisztráció
ISO 9001
Szerző Üzenet
Kacsuzs Sziasztok!
Megszeretném kérdezni hogy tudna-e valaki segíteni gyakorlati hely keresésében (Budapesten). Végzős hallgató vagyok a Budapesti Műszaki Főiskolán Minőségirányítási szakterületen, lenne egy szabad félévem (tanulói jogviszonnyal) diplomázás előtt, amit szeretnék hasznosan tölteni és valós gyakorlatot szerezni a szakmában. Jól tudok csapatban dolgozni és nagyon lelkes vagyok. Január végtől már munkába is tudnék állni.
Ha lenne valamilyen hely a számomra kérlek írj a: kata_kacsa@freemail.hu-ra. Előre is nagyon köszönöm a segítséget.
Fel
Berni-ISO Sziasztok,
Kedves főnökeim kitalálták, hogy alkalmazzunk ötletládát cégünknél. Segítséget szeretnék kérni, hogy ennek dokumentálása, hogy történjen Iso szerint? Én arra gondoltam, hogy egy eljárási utasítást kellene írnom, amelybe leírom, hogy milyen időközönként kerül ürítésre az ötletláda, illetve az ötletek értékelésének módját. Innentől azonban elakadtam. Kérném, ha valakinek van bővebb ötlete, esetleg egy mintája szíveskedjen jelezni az iso8@freemail.hu e-mail címre. Előre is köszönöm a segítséget.
Fel
seszter Doci!

A 7.3 pontot nem zárhatod ki, ha van olyan tevékenységed (bármi legyen is az)! A 7. fejezetből csakis olyan tevékenység zárható ki, amit nem végzel!

Üdv, seszter
Fel
Doci Sziasztok,
Tudnátok nekem segíteni egy kérdésben? A ISO 9001-ben a 7.3 tervezés és fejlesztés pontját kizárhatom-e, ha végzek olyan tevékenységet (ez csak cégen belül) mint például:
Lay-out tervezés ami elég sokszor történik nálunk.(ennek elvileg meg kell feleni törvényi és egyéb szabvány követelményeinek)
Valamint ha olyan berendezések, eszközök vannak amiket mi alakítottunk át, hogy jobb legyen vagy érintésvédelmi szempontból nem megfelelő (persze ki tudja, ahogyan mi átalakítottuk az megfelelő e)?
Vagy a 7.3 csak konkrét termékre (amit tömeggyártásban állítok elő) vonatkozik:

Előre is köszönöm a segítséget!
Fel
seszter Bocs, helyesbítek: MSZ EN ISO 9001:2009
Fel
seszter Szia szakma!

Idézlek:
"... Vagy ISO előírás e szakmunkások alkalmazása.
Valaki tud válaszoljon kérem.
Írja le a szabály mely helyen található,illetve mire lehet hivatkozni ha az ember ebbe a csapdába kerül?"

Azt hiszem ide az ISO 9001:2009 6.2.1 fejezet vonatkozik. Vagyis, akinek bármilyen ráhatása vana termék megfelelőségére, annak felkészültnek kell lennie a megfelelő oktatás, képzés készségek és gyakorlat alapján. Mit jelent, hogy felkészült legyen? Azt jelenti, hogy kompetens legyen, azaz bizonyítható legyen, hogy mihez ért!
Ez nem azt jelenti, hogy feltétlenül szakmunkás bizivel kell rendelkezzen, de kell valami bizonyíték arra, hogy xy el tudja látni a feladatát, mert megfelelő képzésben részesült, gyakorlata van stb.
Fel
Szoty Sziasztok!Az új szabványról lenne kérdésem. Idén novemberben lesz megújító auditunk, és szeretném megtudni, hogy a kézikönyvet,és a többi doktumantumot én már az új szabvány ( MSZ EN ISO 9001:2009)szerint írjam-e, és ezt auditálják?
A megengedett kizárásnál (p.l.MSZ EN ISO 9001:2001 7.3. Tervezés és fejlesztés)csak átírom, hogy 9001:2009?Előre is köszönöm!
Fel
szakma Sziasztok!
Nagy kérdésem van.Nálunk a cégnél az járja jelenkorban hogy a szakmunkásokat leépítik,vagy vissza minősítik és segéd illetve betanított munkások alá helyezik.
Így felkínálnak nekik kisebb órabért.
Ha nem fogadják el kirúgják.
Kérdés ISO minőség előállítása kivitelezhető e nem szakmunkásokkal.
Vagy ISO előírás e szakmunkások alkalmazása.
Valaki tud válaszoljon kérem.
Írja le a szabály mely helyen található,illetve mire lehet hivatkozni ha az ember ebbe a csapdába kerül?
Fel
Doci Sziasztok,

a verifikálás és a validálás közötti különbség rejtelmeibe beavathatna valaki, mert most már nem értem:)
Fel
JK Sziasztok!

Új vagyok, bár már jó ideje olvasom a fórumot. Egy kérdéssel, kéréssel fordulok hozzátok. A beéső bírálatomban kifogásolták, hogy nem készítettem költségkalkulációt az ISO 9001 bevezetéséhez. Így kérek mindenkit, hogyha tud bármilyen infóval szolgálni, ilyen területen vagy most tanúsított és nem sértenek cégtitkot az adatok az kérem írja le a ide az infóját vagy e-mail címemre: (jasperkaroly@yahoo.com) Már találtam pár dolgot, de igazából ezek a költségek minden tanúsított cégre mások. Előre is köszönök minden segítséget vagy tippet hololehetne ennek pontosan utánanézni.

(Az ISO 9000-es szabványsorozat bevezetésének követelményeiből és a bevezetés menetéből írtam a szakdogámat és február 2án államvizsgázom.)
Fel
oki Sziasztok!
Új vagyok a témában és remélem ez a megfelelő fórum a kérdésemnek ;)

Van egy cég, akinek a honlapján láttam egy MSZ EN ISO 9001:2001 tanusítványt. A tanusítvány érvényességének 2006 volt megjelölve. Ez pontosan mit jelent? Meg kéne újítsa, tehát vizsgáznia kéne? Ha velük akarok dolgoztatni, jelent ez számomra valamilyen veszélyt, hogy lejárt a tanusítvány?
Köszönettel:
Oki
Fel
king Szia Faena!

A 9001:2000 szabvány. A 2005 alapok és szótár. A szótár változott. A szabvány változatlan. Ráadásul lényegi változást a szótárban sem találtam. Idén auditáltam a céget az ISO 9001:2000 szerint. A minőségirányítási kézikönyvben már a 2005-ös alapok és szótárt kellett meghivatkozni, de a szabvány változatlan.
Fel
faena Szia KING!

Köszönöm, hogy te reagáltál. Nem igazán értek a témához. A kérdésem az, ha a 2000szabványnak megfelel, akkor az a 2005-ösnek már nem. A 2000 már elavult és hatálytalan? Az is elég lenne, ha megmondanád, hol tudok ennek utána nézni. Várom válaszod.

Üdv: faena
Fel
king Szia faena!

Korábban én is feltettem ezt a kérdést, de nem kaptam innen választ. Így hát utána jártam: csak az alapok és szótár változott, a szabvány nem.
Fel
faena Sziasztok!

Azt szeretném megtudni, ha vki rendelkezik ISO 9001:2000sel, az megfelel-e a 2005-ös szabványoknak? Miben változott az ISO 9001:2005 az ISO 9001:2000-hez képest.
Köszönöm a segítséget.
Fel
king Sziasztok!
Segítsetek nekem! A korábbi ISO 9001:2000-hez képest mi változott az ISO 9000:2005-tel, és mikortól alkalmazandó ez a szabvány?
Köszi
Fel
zuzu Sziasztok!

Az ISO 9001 szabvány 7.5.2. pontjával kapcoslatban tudna valaki bővebb felvilágosítást adni?
Fel
Sara Megváltozott a tanúsítókra vonatkozó szabvány. Ezentúl nem lehet majd az auditot halasztani 1-2-3 hónapig. Vajon tanúsított cégek hány százaléka használta ki a halasztási lehetőséget?
Fel
Doci Sziasztok,

ha alvállkozásba adunk ki olyan folyamatot, mint pl.: megelőző karbantartás, nyomatékok ellenőrzése..stb, akkor ezt a kézikönyvben ki kell térnem erre és milyen részletesen? valamint, hogy hogyan ellenőrizzük őket?
Fel
International-Cert Mint minden szabvány, az ISO 9001-est is időszakonként felülvizsgálja az ISO adott technikai bizottsága. 2007-ben megkezdték a felülvizsgálatot. Az előzetes információink alapján pár formai változás mellett csak néhány olyan részlet módosult, ami a kialakított, tanúsított minőségirányítási rendszerek tartalmában változást okozhat. Amint új szabvány jelenik meg, cikket írunk majd róla.
Fel
Sara Egyébként általában a következő költség tételekből jön össze a rendszer kiépítése:
- dokumentációs rendszer kidolgozása
- rendszer bevezetése
- oktatás
A tanúsításra kérhetsz ezen a honlapon az International Cert-től árajánlatot online.
Fel
Sara A rendszer kiépítésnél valóban körültekintően kell választani. Nálunk a tanácsadó, aki a rendszert kiépítette nagyon gyorsan és jó áron megcsinálta a rendszert. Az auditon is átmentünk, nem volt gond. Aztán elment a tanácsadó és nekünk működtetni kellett (volna) a rendszer, jött a következő éves audit. A belső auditra elhívtunk egy külső tanácsadó céget, egy újat. Az interneten találtunk rájuk. Akkor megdöbbentünk, hogy mennyire nem jó a rendszerünk és mennyi mindenben nem felel meg a szabványnak. Több, mint 50 pontos feladatlistát kaptunk a tanácsadótól. Ezek után csak azt tudom javasolni mindenkinek, hogy valóban körültekintően válasszon, beszéljen személyesen az ajánlatkérés-adás során a tanácsadóval, nézze meg a referenciáit. És ne higgye el senki, hogy 2 hónap alatt tökéletes rendszere lesz. Ráadásul a tanúsító cégek is elvárnak 3 hónap próbaműködést az első audit előtt.
Fel
International-Cert A Nemzetközi Szabványügyi Szervezet (ISO) minden évben készít statisztikát a tanúsított cégektől. Magyarországon az MSZT-n keresztül gyűjtik össze az adatokat, így az International Cert Hungary Kft. is az MSZT-nek küldi meg az aktuális éves statisztikákat. Javaslom az MSZT-nél próbáljanak információt kérni, vagy az ISO honlapján angol nyelven gyűjthetnek információkat.
Fel
iso9001 Szia gianni!

Tapasztalatom szerint egy ISO 9001 rendszer kialakításának ára nagyban változik a szolgáltatás minőségétől. A gagyibb felkészítők árai 6-700.000 Ft körülről indulnak, de őket nem ajánlom, mert amit csinálnak, az inkább rombolás, mint iso 9001. Olyan felkészítőt választanék, aki kb 1 millió Ft-tól indítja árait. Nézd meg a referenciáit, illetva azt, hogy akkreditált tanúsítóval tanúsíttatta-e a rendszereit. Csak akkreditált tanúsítót válassz! Legegyszerűbb és valószínűleg legolcsóbb a a magyar akkreditációval rendelkező céget választani. Van egyébként állami támogatás, pályázat az ISO 9001 rendszer kialakítására, a tanúsítvány megszerzésére, tehát ezzel jelentősen kedvezőbbé teheted a tanúsítvány megszerzését. Olyan felkészítővel dolgozz, aki meg is nyeri Neked a pályázatot, és ez az árban benne van. Nem választanék olyan felkészítőt, aki 3-4 éve van csak a piacon, mert annak kevés tapasztalata lehet csak. Írd be a Google-be hogy ISO 9001 és ott vannak felkészítők, kérj tőlük árajánlatot. Üdv! ISO 9001
Fel
gianni Sziasztok!
Nem tudom, hogy tud-e valaki segíteni de engem az érdekelne nagy vonalakban, hogy egy ISO9001 rendszer kiépítése milyen költségekkel jár.
A választ előre is köszönöm.
Fel
rhcp78 Sziasztok!

Segítsetek!
Ha jól látom még nem kapott Fapuma választ a kérdésére.
Engem is érdekelne, hogy honnan lehetne letölteni statisztikát a tanúsított cégekről.
Esetleg egyfajta megelégedettségi felmérés a bevezetett rendszerekkel kapcsolatban?
Ha esetleg valaki tud ebben kérem segítsen!

Üdv.
A.

Fel
Sara Sziasztok!

Hallott valaki arról, hogy új 9001-es szabványt fognak kiadni?
Fel
ISO-ISO-ISO-ISO Ham!

Valóban a szabvány azt írja, a minőségpolitikát közzé kell tenni, a minőségcélok vonatkozásában a következőt írja:
"A felső vezetőségnek gondoskodnia kell arról, hogy a minőségcélokat, beleértve azokat is amelyek a termékre vonatkozó követelmények teljesüléséhez szükségesek (lásd a 7.1.a) szakaszt), kitűzzék a szervezet minden érintett funkciója és szintje számára. A minőségcéloknak mérhetők legyenek, és összhangban legyenek a minőségpolitikával."

Le kell bontani minden szintre és funkcióra, tehát ismertetni is kell az érintettekkel, azonban a kifüggesztés nincs előírva.
Fel
ham Sziasztok!

Olyan kérdésem lenne, hogy a minőségcélokat ki kell e függeszteni jól látható helyre (bárki számára látható legyen).
Mert én úgy tudom csak a minőségpolitikát kell kifüggeszteni.
Fel
ham Kedves Sara
Köszönöm a válaszod ,de az a probléma, hogy az egyik tevékenység tanusítva van és a másik tevékenység nincs.
És a tanusítottban hogy írjam bele a nem tanusított tevékenységet?
hogy hozzam összhangba a minőségpolitikát. És a nagy probléma az hogy nagyon különböző tevékenységekről van szó.
Fel
Sara Ham!
Véleményem szerint egy közös dokumentációs rendszerben szabályozhatjátok mindkét tevékenységet a cégnél, azonban a tanúsító szervezetnek jelezni kell, hogy csak az egyik tevékenységet szeretnétek tanúsítani. Illetve ez a kézikönyvben is szerepeljen egyértelműen, hogy melyik a tanúsítandó tevékenység.
Fel
Sara Kedves Doci!

Az auditorok minősítésében segítségedre lehet az MSZ EN ISO 19011:2003 szabvány (Útmutató minőségirányítási és/vagy környezetközpontú irányítási rendszerek auditjához), melynek a 7. pontja az auditorok felkészülségével és minősítésével foglalkozik.
Fel
Onsemi Sziasztok!

Olyan kérdésem lenne, hogy ha egy cégnél én vagyok a minőségirányítási vezető (belső auditori képesítésem van) és egyszemélyben én vagyok a műszaki vezető is lefolytathatok-e belső auditot. Mert ugye ilyen beosztással nem nagyon van olyan területe a cégnek, ahol ne lennék érintett.
Fel
deakcs Sziasztok,
Segítséget szeretnék kérni.Ha egy jelenleg betöltött munkakör elvégzéséhez a továbbiakban szükség lesz idegen nyelv ismeretre és ehez a cég a dolgozoját oktatásra küldi, a munkaköri leírásban ezt hogyan tüntessük fel. Új munkaköri leírás kell, vagy a jelenlegihez hozzáírjuk és mindkép fél aláírásával megfelelő lesz.
Fel
ham Sziasztok!
Segítségre lenne szükségem.
A cégnél ahol dolgozok a cég egy tevékenységi körére ttanúsított minőségirányítási rendszerrel rendelkezik. De a másik tevéknységi köréhez is kell minőségirényitási rendszer de az nem kell hogy tanusított legyen .
Hogy lehet ezt megoldani?
Fel
Doci Az auditorok kiértékelésében tudna valaki segíteni? vagy esetleg valamilyen anyagot küldeni.
Fel
Sara Augusztusban újra lesz pályázat minőség-, környezet- és egyéb irányítási rendszerek kiépítésére és tanúsítására.
Fel
ISO-ISO-ISO-ISO Valamelyik nap jártam az MSZT honlapján, a szabványkatalógusban akartam nézelődni. Ledöbbentem, hogy már nem lehet ingyen használni. Hiszen semmi konktrét információ nem volt, de legalább a címet, érvényességet, és az árakat meg lehetett nézni...
Fel
Sara Atlas42!

A szabványt (MSZ EN ISO 9001:2001) a Magyar Szabványügyi Testületnél lehet megvásárolni. A honlapjukon online meg lehet rendelni.
Fel
ATLAS42 Szlovákiában élek. és több helyen próbáltam megkeresni az ISO 9001:2001 szabványt, de sehol sem találtam. Hogyan juthatnék hozzá, hol keressem. Teljes változata kellene a magyar terminológia miatt. Köszönom.
Fel
iso9001 Hát bizony ez egy belső auditori tanfolyam után nem meglepő. Egy minőségügyi tanácsadó, aki minőségirányítási kézikönyv és minőségirányítási dokumentációs rendszer megírását vállaja, az alapdiplomáján felül legelkább egy minőségirányítási mérnöki vagy menedzseri diplomával kell rendelkezzen, ami másoddiplomás képzésben is minimum 2 év. Ezért vannak a minőségbiztosítási tanácsadók, hogy ezeketa feladatokat elvégezzék. Javaslom, hogy írja be a Google-ba, hogy ISO 9001 tanácsadás, és kérjen ajánlatot az ott megjelenő cégtől. Nem is érdemes egyedül próbálkozni, mert az ember úgy túl bonyolítja a rendszert, hogy az a költség,a mit a tanácsadóra fordítatnának sokszorosan elvész a felesleges túldokumentálás miatt.
Fel
ildi68 Sziasztok!
Segítségre van szükségem: meg kell írnom a cég minősérirányítási kézikönyvét, az ügyv.ig. megbízásából, egy mintára lenne szükségem, amire támaszkodhatnék. Elvégeztem a minőséirányítási belső auditor tanfolyamot,de nem érzem magam elég felkészültnek ahhoz, hogy egyedül boldoguljak.Köszi.
Fel
rover Sziasztok
S O S
Nem tudja valaki,hogy hol lehet letölteni a Minőségirányítási Belső Auditor szóbeli kidolgozott vizsgatételeket?írj a rover26@freemail.hu
Fel
ERP Már miért kellene újból kinyomtatni? Persze, hogy nem kell. Amikor jóváhagyta, akkor még ő volt az igazgató. Nyilván, ha módosítás van, akkor már az új igazgató hagyja jóvá az új ISO 9001 eljárásokat.
Fel
ham Sziasztok!

Sürgős segítség kellene!

Ügyvezető igazgató halála esetén a dokumentom kezelés miben változik?
az eljárás utasításokat újból ki kell nyomtatni és alá kell íratni az új ügyvezetővel ( kiadás és változatszám változik) vagy nem kell maradhat a régi?

Előre is köszönö a választ!
Fel
ISO22000 Én is tapasztaltam a TÜV ilyen irányú szigorát a 90-es évek végén, most nem tudom, mi a hozzáállásuk, de nekem az a véleményem, hogy a minőségügyi tanácsadó igen is legyen ott az auditon, és segítse a céget, és az auditor meg ne szóljon bele, hogy a cég kivel képviselteti magát. Ha van egy megbízási szerződésem a céggel, hogy én vagyok a képviselője az ISO 9001 rendszer kiépítése esetén, akkor nem csinálhat semmit, mert a cég "része" vagyok. Én mindig így kerültem ki a vaskalapos auditor hölgyek/urak ilyen jellegű előírásait. Szóval legyen ott a tanácsadó!
Fel
oz75 Nagyon köszönöm mokus a gyors választ!
Fel
mokus Amikor én még kezdtem a tanácsadói munkát, akkor az ÉMI TÜV Bayern auditorai megtiltották, hogy a tanácsadó akár csak meg is szólaljon az auditon. Nem kell ott lennie, sőt nagyon sok tanúsító nem örül neki, ha a minőségügyi tanácsadó beleszól az auditba, hiszen nem ő vizsgázik, hanem a cég.
Fel
oz75 Sziasztok!

Sürgős kérdésem lenne. Ha egy cég tanúsítani akarja a rendszerét, a tanúsító auditon részt kell e vennie a felkészítőnek, szakértőnek is?
Fel
helta Kedves oz75!

Meg van határozva, járj utána komolyabb irodalomban ha érdekel a téma, nem azért dokumentálunk, hogy kedvünk szerint kezeljük azokat, hiszen akkor mi lenne a hiteles visszakereshetőséggel?
Fel
Daniel Hozzászólás az "építésziroda/tervezés" témában:
Itt fogalomzavarról lehet szó. Amennyiben az építésziroda terméket állítana elő, akkor az "tervrajz" lenne. Az építészirdoa munkáját ebben az esetben rajzolás lenne.
De az építésziroda inkább szolgáltatást nyújt, munkája ezért "épülettervezés".
Úgyan ebben a cípőben jár az, aki minőségirányítási tervet készít, vagy szoftvert ír.
Fel
szejo Sziasztok!
Környezetemben igény volna "külsős" belső audit végzésére, nekem TÜV-ös belső auditor oklevelem van. Kérdésem az, hogy ezzel elvégezhetem-e "idegen" helyen a belső auditot, vagy ehhez más is szükséges?
Fel
Sara Kedves oz75!

Jól látom, hogy amit a kizárásokról leírtál, az a szabvány előszó részében leírt E modul megengedett kizárásai? Véleményem szerint ez a gyártóknak szól, illetve azon gyártóknak, akik CE jelölésnek megfelelő terméket kívánnak előállítani.

A követelmények 1.2. Alkalmazás pontjában a következőt olvashatjuk:
„Ha ennek a nemzetközi szabványnak bármely követelménye a szervezetre és annak termékére természeténél fogva nem alkalmazható, akkor meg lehet fontolni annak kizárását.
Ha kizárásokat alkalmaznak, akkor a jelen nemzetközi szabványnak való megfelelőségre történő hivatkozás csak akkor fogadható el, ha ezek a kizárások csak a 7. fejezetben szereplő követelményekre korlátozódnak, és ha ezek nem befolyásolják sem a szervezet képességét, sem felelősségét, hogy a vevő és a tárgya vonatkozó jogszabályok követelményeinek megfelelő terméket szolgáltasson.”

Szerintem ebből egyértelmű, hogy a 7. pontban szereplő követelményeket ha nem vonatkoznak a szervezetre, akkor kizárható, így például a 7.6. A megfigyelő- és mérőeszközök kezelése, vagy 7.5.4. A vevő tulajdona, stb.
Fel
Sara Kedves Évi!

Az ISO 9001 szabvány a követekező témakörökre írja elő a dokumentált eljárás készítését:
1. Dokumentumok kezelése
2. Feljegyzések kezelése
3. Belső audit
4. A nem megfelelő termék kezelése
5. Helyesbítő tevékenység
6. Megelőző tevékenység
Fel
oz75 Sziasztok!

Kérdésem lenne ismét, bár még az előzőre sem kaptam választ...
Meg van-e határozva valahol, hogy a dokumentumokat (kézikönyv, eljárások, munkautasítások, stb.) meddig kell megőrizni, hány év az archiválási idő, és annak letelte után selejtezésre kerülhetnek e azok? Ha igen, szeretném tudni hol, illetve szeretnék ezekre a kérdésekre választ kapni.
Köszönöm.
Fel
fapuma Sziasztok!

Segítsetek!

Hol találok statisztikákat tanúsított cégekről?
Magarország, európa, és világ szinten.

Üdv: fapuma
Fel
oz75 Az ISO 9001:2001 szabvány szerint a következő kizárások engedhetők meg:
•7.1. szakasz: a termék-előállítás megtervezése
•7.2.3. szakasz: kapcsolattartás a vevővel
•7.3. szakasz: tervezés és fejlesztés
•7.4. szakasz: beszerzés
•7.5.1. szakasz: az előállítás és a szolgáltatás
nyújtásának szabályozása
•7.5.2. szakasz: az előállítás és a szolgáltatásnyújtás
folyamatainak érvényesítése (validálása)
•7.5.3. szakasz: azonosítás és nyomonkövethetőség
Ennek ellenére számos helyen hallok arról, hogy az oktatásban például ki lehet zárni a 7.6 Megfigyeéő és mérőeszközök kezelése szakaszt. Hogy van ez?
Fel
evi Sziasztok!

Az lenne a kérdésem, hogy melyek a kötelezően dokumentált eljárások?
Előre is köszönöm!
Évi
Fel
iso9001 Nézd OZ szerintem a jó ISO 9001 nem a szabvány betűjénél kezdődik, hanem egy jól működő vállalat irányítási rendszernél, ami ISO 9001 alapú. Szerintem nagyon helyes a meglátásod, hogy érdemes mindent belevonni, hiszen a cég vagy iskola életében nem jó, ha van egy ISO 9001 rendszer és van egy cégműködési rendszer. Felejtse el mindenki, hogy ez ISO 9001, ez egyszerűen a cég élete, a dokumentáció pedig a cég életének leírása. Abba pedig minden bel tarozik, nem? Az auditor meg a tanúsítás alkalmával, ha jó auditor, akkor nem a szabvány betűjét fogja nézni, hanem azt, hogy mennyire élő ez az ISO 9001. Nem az auditornak csinálunk ISO 9001-et, hanem a jó működésnek.
Fel
oz75 Nagy gondban vagyunk a formanyomtatványokkal, feljegyzésekkel, hogy mit vonjunk be a rendszerbe és mit nem, hol a határ. Az oktatással kapcsolatban a beíratkozástól az államvizsgáig rengeteg nyomtatvány van, és ugye az oktatásra kiterjed a rendszer, az a lényege, hogy annak a minőségét biztosítsuk, ezért én azt javasoltam, vonjunk be minden feljegyzést az isoba, kivéve a szigorú számadású nyomtatványokat, hiszen így lesz nyomonkövethető és teljes a rendszer. Hiába, hogy nem tartozik mindegyik eljáráshoz, mégis. De vajon nem lenne elég csak közvetlenül azokat bevonni, ami eljárás mellékletét képezik? A szabványt azt mondja: "Feljegyzéseket kell készíteni, és ezeket meg kell őrizni, hogy bizonyítékul szolgáljanak arra, hogy a minőségirányítási rendszer megfelel a követelményeknek és eredményesen működik. A feljegyzések maradjanak olvashatók, legyenek könnyen azonosíthatók és kikereshetők. Dokumentált eljárást kell bevezetni a feljegyzések azonosításának, tárolásának, védelmének, kikeresésének, megőrzési idejének és selejtezésének szabályozására." Azért nehéz határt húzni számomra is, mert pl. gépkocsi igénylő lap: Hozzátartozik a minőségirányítási rendszerhez? Igen, mert az oktató igényli, beérjen az órára, stb. Nem, mert nem közvetlenül az oktatási folyamat része.
Vagy vannak pl. a kinevezési okmányok. Van erről eljárás, oktatók és nem oktatók kinevezése. Nekem egyértelmű, hogy az eljáráshoz kapcsolódó formanyomtatvány bekerüljön a rendszerbe, de azon problémáznak, hogy miért. Szerintem az auditor egyértelműen megkérdezheti, hogy miért nem része.
Előre is köszönöm a segítséget és utólag is az eddigiekhez.
oz75
Fel
iso9001 Na nézzük akkor, mit ír az ISO 9001 szabvány:

7.4.1. A beszerzés folyamata

A szervezetnek gondoskodnia kell arról, hogy a beszerzett termékek megfeleljenek az előírt beszerzési követelményeknek. A (be)szállítóra és a beszerzett termékre alkalmazandó szabályozás típusának és mértékének attól kell függenie, hogy a beszerzett termék milyen hatással van a további termék-előállítási folyamatokra, vagy a végső termékre.

A szervezetnek azon az alapon kell kiértékelnie és kiválasztania (be)szállítóit, hogy mennyire képesek a szervezet követelményeinek megfelelő terméket szállítani. Meg kell határozni a kiválasztás, a kiértékelés és az ismételt kiértékelés kritériumait. A kiértékelés és az ennek alapján szükségessé vált intézkedések eredményeiről készült feljegyzéseket meg kell őrizni.


SZóval szerintem minden beszállítót értékelni kell, de az értékelés összetettsége függjön attól, mennyire "fontos" beszállítóról van szó. Tehát akár 2 kategóriába is lehet osztani a beszállítókat:

1. Részletes értékelésen áteső beszállító

2. Jóváhagyott beszállító.

Tehát mondjuk az 1. kategóriába kerülnek a minőségre nagy hatással lévő bezsállítók a 2. kategóriába pedig azok, akiktől vásárolunk, de a minőségre nincsenek nagy hatással. Ezeket egyszerűen bevesszük egy listába, és jóváhagyjuk őket.

Viszont! Az ISO 9001 tanúsítás során többször láttam, hogy egy beszállítótól csak évente egyszer készül feljegyzés. Szerintem a "fontos" beszállítókról folyamatosan érdemes feljegyzéseket vezetni, nem csak az ISO 9001 audit előtt 2 héttel megtartott értékelésen.

Fel
oz75 Lenne egy kérdésem. Mi alapján lehet azt lehatárolni, hogy mely beszállítókat minősítsük mondjuk egy iskola minőségrendszere esetén? Vannak jelentős összegben, jelentős mennyiséget szállítók, de vannak akiktól pl. takarítószereket vásárolunk, vagy mondjuk függönyt vásárolunk. Hol a határ? Lehet-e olyat csinálni egyáltalán, hogy nem minősítünk minden beszállítót?
Fel
iso9001 Hát nézd Annamari, az ISO 19011 szerint az auditornak ismernie kell az ISO 9001 szabványt. Na most ha nem voltál tanfolyamon, akkor hogyan tudod bizonyítani, hogy ismered a szabványt? Láttam már ISO 9001 audito ilyet. A Minőségügyi vezető azt mondta, hogy ismeri a szabványt, de nincs papírja róla. Azt mondta az auditor, oké, akkor lássuk. Elővett egy ISO 9001 belső audit vizsgasort, és letette a Minőségirányítási vezető elé. 30% körüli eredményt ért el. Az auditor bebizonyította, hogy nem ismeri kellőképpen a szabványt. Ha lett volna végzettsége, az megvédi. De ha azt mondod, kiállnál egy ilyen próbát, hát vitetkozz vele.....
Fel
anna1976 Sziasztok!

Lenne egy kérdésem. Belső auditor vagyok egy nagy szolgáltató cégnél.Van egy minőségirányítási vezető kinevezésű főnököm. Nincs belső auditori oklevelem. Viszont most elvállaltam egy kis céget, ahol én tartom karban az ezész minőségirányítási rendszert, és belső auditot is én fogok tartani. Ott senkinek sincs minőségügyi végzettsége.A kérdésem: belém köthet-e az auditor periódikus auditnál, hogy nincs oklevelem? Ebben az esetben semmisnek veheti-e a belső auditot?
Ha igen, akkor nagyon ellentmondásos lenne az egész, mivel a munkahelyemen felügyeleti auditnál ezt nem kifogásolták.Viszont sok éves tapasztalatom van.
Válaszotokat előre is köszi:
Annamari
Fel
International-Cert Kedves Tica!



Az International Cert Hungray tart a szakképzési hozzájárulás terhére elszámolható belső auditori tanfolyamot Komáromban. Részletekről a weblapunkon, bár itt a Komáromi tanfolyam időpontja még nincs feltüntetve, de a tanfolyam leírása ott szerepel: http://www.isotanusitas.hu/hu/szolgaltatasaink/auditor-tanfolyam.html

Amennyiben a leírás elnyerte tetszését, kérem jelentkezzen Online a weboldalon!



Köszönettel:



Hidvégi Koppány

Kereskedelmi igazgató

www.isotanusitas.hu

Fel
ERP Szerintem nincs OKJ-s ISO 9001 képzés. Milyen képzés kellene belső auditori tanfolyam? Vagy minőségirányítási vezető tanfolyam? Vagy mi? Miért kell OKJ-s? A szaképzési hozzájárulás terhére akarsz tanfolyamra menni? Ahhoz nem kell az OKJ!
Fel
Tica Sziasztok!
Légyszi írjatok nekem, ha tudtok GY-M-S megye területén jó OKJ-s képzést minőségirányítás témában. (9001:2000).
Fel
mazs Minőségbiztosítási terv, másnéven projekt minőségbiztosítási terv. Kb.: egy projekt minden munkafázisának a minőségbiztosítási követelményei + egyéb sallang. Biztosan van ennek egy követelménye, hogy mi kell hogy feltétlenül benne legyen.
Fel
iso14001 De addig is ajánlom a következő linket: http://www.standard-team.hu/prg/cikk.php?id=116
Fel
iso14001 Mi az, hogy minőségbiztosítási terv? Minőségügyi terv? Vagy mire gondolsz?
Fel
mazs Üdv. mindenkinek!
Ki tudna abban segítni, hogy minőségbiztosítási terv elkészítéséhez hol találok mankót?
Még nem csináltam ilyet és ma fel kellene mutatnom egyet.
Köszi
Fel
evita Kedves iso14001!
Nagyon köszönöm a válaszod, egyelőre ennyi nagyon is elég. De látom, ha esetleg még akadna néhány tisztázni való kérdés ebben a témában, hozzád bátran fordulhatok. Köszi. Sziasztok
Fel
iso14001 Szia. Elősször is, el kellene kérni a tanúsítványát. Ha ezt nem adja, nincs neki.

Ha hirdeti, hogy van ISO 9001 tanúsítása, akkor oda kiteszi a tanúsító logóját is. Ha nem teszi ki a tanúsító cég logóját, valószínűleg nincs neki.

Ha tudod ki tanúsította a céget, felhívod, és megkérdezed, van e Iso 9001 tanúsítványa a cégnek.

Addig amíg nem tudod a tanúsítót, nem tudod megállapítani, hogy rendelkezik-e iso 9001 tanúsítvánnyal a cég, mert a Magyarországon lévő jegyzékek egyike sem teljes, tehát ha nincs benne a cég egy ISO 9001 tanúsítás regiszterbe, attól még lehet, hogy van tanúsítása, csak nem azokkal a tanúsító cégekkel tanúsíttatta magát, akik leadjájk az általuk tanúsított cégek nevét a jegyzék szerkesztőjének.

Ha ezzel nem segítettem, mondd el kérlek, miért akarod tudni, hogy van-e iso 9001 tanúsítványa a cégnek, akkor jobban menne a válaszadás.

Ha csak konkurencia, és ki akarsz szúrni vele, hogy nincs is ISO 9001 tanúsítványa és ezt mindenkinek szét akarod kürtölni (amit helyeslek :-) ) akkor valamilyen csellel meg kell tudnod, hogy ki a tanúsító.....
Fel
evita Üdv mindenkinek! Mivel új vagyok itt és nincs időm végigolvasni az összes hozzászólást, légyszi írjátok meg, hogy hol lehet leellenőrizni, hogy egy cégnek tényleg megvan-e az ISO tanúsítványa, ha egyáltalán van ilyen. Már kerestem a neten, de nem sikerült. Köszönöm szépen!
Fel
Auditor Andi1977! Legjobb lenne, ha tudnád integrálni az ISO, ill. a KES előírásainak megfelelő szabályozást egy dokumentációs rendszerben. Ha ez nem sikerül, akkor az egyes hivatkozásokat meg kell tenni, ill. nyomon kell követni.
Fel
oz75 Csak annyit szeretnék mondani, hogy nagyon örülök, hogy rátaláltam (teljesen véletlenül) erre az oldalra! Végre egy hely, ahol szakmai tapasztalatokat lehet megosztani, és egy hely, ami által az ember nem érzi magát tök tanácstalannak egy-egy témában!
Köszi a munkátokat!
Fel
andi1977 ISO 9001 rendszert működtetünk évek óta, most a KES (Kórházi Ellátási Standardok) követelményeit kell a rendszerbe építenem. A KES követelményeinek szinte teljes egészében megfelelünk, az isos szabályozó dokumentumokban szinte minden le van szabályozva. Kérdésem: a Minőségirányítási Kézikönyvben hol tegyek említést a KES előírásainak való megfelelésünkről, esetleg külön dokumentumban a KES standardjai mellé felsoroljam az arra a standardra vonatkozó isos szabályozó dokumentumokat? Előre is köszönöm a segítséget!
Fel
yyyyyy Köszi! És a kioktatást is.

Fel
Auditor MSZ EN ISO 9000:2005 Minőségirányítási rendszerek. Alapok és szótár (ISO 9000:2005) 2005.11.01.-vel került kiadásra akkor még csak angol nyelven. 2006.04.01.-el magyar nyelven is meg lehet már rendelni a Magyar Szabványügyi Testületnél. (www.mszt.hu). adatok: 61 oldal, ára: Netto: 23000.- Ft
Brutto:
papír formátum esetén (15% ÁFA): 26450.- Ft
elektronikus (PDF) formátum esetén (20% ÁFA): 27600.- Ft.
Fel
yyyyyy Auditor!

Kérnék értesítést, ha megjelent az ISO 9000:2005 szabvány magyar nyelvű változata, és arról is, honnan tudom ezt beszerezni!

Előre is kösz!
Fel
ani Fapuma, előre is köszi a segítséget, biztos, hogy élni fogok vele:)
Nagyon örülök, hogy vannak még ilyen segítőkész emberek, ez megnyugtató számomra. Már nem látom annyira borúsan a helyzetemet:) Hiába tanultam ezekről a dolgokról a suliban, (szerintem az alapvető dolgokat el sem mondták)gyakorlatban teljesen más, főleg úgy, hogy segítségem sincs a munkahelyemen.
Üdv: Ani
Fel
fapuma Kedves Ani!

Szólj, ha elakdsz valahol, megpróbálok segíteni.

Üdv
Fel
ani Köszönöm a válaszodat, Fapuma. A cég spórolni szeretne, ezért nem akar bevonni más céget. Említettem az előauditot a cégvezetőnek, de ő azt mondta, hogy az is felesleges. Egy másik cégből jött létre ez a cég, úgyhogy van minta kézikönyv, szabályzatok, utasítások... De akkor is nehéznek találom ezt a feladatot, főleg úgy, hogy még soha nem dolgoztam ilyen munkakörben. Elég nagy teher ez számomra, de próbálom jól csinálni, minél több információt gyűjteni. Ezért is nagyon hálás vagyok a válaszodért.
Köszönöm, Ani
Fel
fapuma Ja és persze a két szabvány ugyanaz, csak az MSZ-es a magyar kiadás.
Üdv
Fel
fapuma Kedves Ani!

Ez így egyedül húzós lesz!
Szerintem keressetek egy felkészítő céget.
Ha gondolod tudok ajánlani neked.
Írj ide, ha érdekel.
jatekos.bela@freemail.hu
A VDA 6.2 a német autóipari szövetség (Verband der Deutscher Automobilindustrie)szabványa autóipari szolgáltató cégek számára. A CMMI pedig egy folyamatképesség modell.

Üdv: fapuma
Fel
ani Sziasztok!

Sajnos még nem vagyok teljesen tisztában a dolgokkal, ezért lehet, hogy nagyon alapvető dolgokat fogok kérdezni, de sajnos nincs senki a környezetemben, aki tudna segíteni nekem.
Az egyik kérdésem az lenne, hogy az ISO 9001:2000, az ugyanaz-e mint a MSZ EN ISO 9001:2001?
3 hete dolgozom egy cégnél, és feladatomnak kaptam, hogy MSZ EN ISO 9002 szerinti minőségügyi kézikönyvet csináljam meg. Mivel megszűnt ez a szabvány, elkezdtem az MSZ EN ISO 9001:2001 szerint megírni. Kérdésem, hogy jól tettem, hogy e szabvány szerint kezdtem el írni? Az egyik megrendelőnk az ISO 9001:2000 bevetését írja elő. Ekkor egy kicsit megijedtem, hogy vajon ez ugyanaz-e mint, az MSZ EN ISO 9001:2001? Előírja még a megrendelőnk, hogy kiegészítésképpen tanúsíttatni kell az ágazatra ill. anyagterületre jellemző követelményeket (pl. VDA 6.2, CMMI szerint). Mik ezek? Hogyan kell ezekre előkészülni? minden információra szükségem lenne ezekkel kapcsolatban!
Előre is köszönöm a segítséget!
Ani
Fel
Auditor 4ISO-nak válaszolnám, hogy ilyen esetekben mindig gondoskodni kell a munka-, ill. tűzvédelmi oktatásokról. Az esetek többségében a munkatársak megkapják az általános munka, és űzvédelmi oktatását, azonban ha a munka helyszine megváltozik, úgy a helyszín, ill. a tevékenység függvényében ismételni kell az oktatást. Erre egy jó példa a V-D-L-MEZ Kft. akinél a napokban tartottuk a Tanúsító auditot. A Kft. őrzés-védelemmel foglalkozik, amely természetesen nem a saját telephelyén zajlik. Sok esetben építőipari területek őrzésére kapnak megbízást ahol a helyi munkavédelmi felelős kivétel nélkül oktatást tart mindenkinek.
Fel
Auditor Tervező irodák esetében nem megoldható 7.3. kizárása. Gyakorlatilag viszont a szabályozás ebben az esetben szinte egybeesik a 7.5. ponttal. A 7.3. pont szolgáltatók számára sajnos egy kicsit nehezen értelmezhető, mint egy termelő cég kézzel fogható műszaki terméke kapcsán.
Fel
fapuma Kedves Sara!

A 7.1. OK., nem is kérdés.
Én a 7.3.-mal nem vagyok kibékülve.
Fel
Sara Kedves Fapuma!

Ez a tervezés annyit jelent, hogy ebben az esetben azt kell megtervezni, hogy hogyan történik egy tervezés előkészítése, végrehajtása, ellenőrzése.
A szabvány 7.3. pontjában, ha tovább olvassuk a következő található:

"A tervezés és fejlesztés tervezése során a szervezetnek meg kell határoznia:
a) a tervezés és fejlesztés szakaszait,
b) az átvizsgálási, az igazolási (verifikálási) és az érvényesítési (validálási) tevékenységeket, amelyek a tervezés és fejlesztés egyes szakaszaiban alkalmazandó, valamint
c) a tervezéssel és fejlesztéssel kapcsolatos felelősségi köröket és hatásköröket."

Az a gond, hogy tervezni kell a tervezési folyamatot? Akkor idézem a szabvány 7.1. pontját, amely a termék előállításról szól. Így ha a főfolyamat a tervezés, akkor ennek meg kell felelnie:
„A szervezetnek meg kell terveznie, és ki kell alakítani azokat a folyamatokat, amelyek a termék előállításához szükségesek.” E szerint is meg kell tervezni a folyamatot.

De szívesen meghallgatnám mit ír az Auditor.
Fel
fapuma Kedves Sara!

" a szervezetnekmeg kell terveznie és szabályoznia kell a termék tervezését és fejlesztését"

Építész irodánál viszont a tervezés maga a termék, amit nem tervez/fejleszt a cég.
Vagy igen?

Fapuma
Fel
ERP Hát ehhez én sem értek, de nem az a lényege ennek amunkaerő szervezősdinek, hogy a felelősséget az vállalja, aki alkalmazza az adott munkavállalót? Így azt gondolom, mindent annak kell vállalnia, így a munkavédelmi oktatást is, akinél az ember papíron alkalmazott. Persze nyilván lehet a munkaerő kölcsönzésben ettől eltérő megállapodás, szerződés is. De talán tedd fel ezt a kérdést az OHSAS/ISO 18001 fórum topicban.
Fel
ISO-ISO-ISO-ISO Egy olyan kérdésem lenne, hogy abban az esetben, ha egy munkatárs munkaerő-kiszervező cég által kerül a szervezethez, nem a szervezet alkalmazottja, de a szervezet telephelyén végzi a munkát a munkáltatájónak vagy annak a szervezetnek, ahol a feladatait végzi kell gondoskodnia arról, hogy munkavédelmi oktatásban részesüljön a dolgozó? Nem igazán minőségirányításról szól a kérdésem, de mivel a jogszabályok betartása az ISO 9001 előírása, így talán van helye a kérdésemnek. A válaszokat előre is köszönöm
Fel
Sara Attól, hogy fő folyamat, még nem lehet kizárni a 7.3. pontot, hiszen az abban leírt követelményeket akkor is be kell tartani, hiszen tervezésről van szó. A verifikálás, validálás és egyéb követelmények ebben az esetben is vonatkoznak, ami más pontban nincs leírva. Legalábbis véleményem szerint, de az auditor biztosan pontosabban megadja majd a választ.
Fel
fapuma Hahó!

A kérdés az lenne, hogy egy építészeti tervezéssel foglalkozó cégnél a 7.3. pontot ki lehet-e zárni? Mert ugyan tervezés van, de az a főfolyamat.
Fel
Auditor Poti! Nem nagyon értem a kérdésedet! Az akkreditáció megszerzése a Tanúsító helyek számára fontos. Magyarországon jelenleg 22 akkreditált menedzsment rendszereket tanúsító szervezet létezik, de sajnos van egy pár akik akkreditáció nélkül végzik tevékenységüket. Az akkreditáció megszerzése, ill. az éves felülvizsgálat igen költséges. AZ ICH Kft.-nél speciel 2006.04.04. – én került sor az éves felülvizsgálatra, amit sikeresen teljesítettünk.
Fel
Auditor Véleményem szerint a szabvánnyal kapcsolatosan a 7.5.2. pontja valószínűleg átértelmezésre kerül, mivel ezzel a van a legtöbb gond,de szerkezetileg szerintem nem nagyon fog változni, mivel legtöbb specifikus szabvány már ehhez a szerkezethez idomult, pl: ISO 14001, ISO TS, stb...
Fel
Auditor Valóben lesz új szabvány, de az még kérdés, hogy mikor. A szabványokat (nem csak a minőség menedzsmentel kapcsolatosokat) időről-időre felülvizsgálják. Az ISO 9001 esetében a szabvány felülvizsgálata 6-év, azaz a nemzetközi 9001-es szabvány kiadása 2000-res, azaz ebben az évben megkezdődik a szabvány felülvizsgálata, de a végső változat kiadásáig 2-3 év eltelhet, így a következő szabvány szerintem 2008-ra várható.
Fel
gunnerm Üdvözletem!

Az lenne a kérdésem, hogy mit takarnak a ránk vonatkozó jogszabályok egy számítógép kereskedés esetében? Mert ez nekem így tág, Ptk-t is meg mindent?

Köszönöm!
Fel
Gombi Üdvözlet! Hallottam valahol, hogy ismét megújul az ISO 9001 szabvány, és lesz ISO 9001:2007. Igaz ez?
Fel
Poti Miert fontos a nemzeti akreditacio ha a tanusito cegnek (intezmenynek) amugy is van akreditacioja?
Fel
Auditor Tartalmi különbség abban mutatkozott meg, hogy amely cég nem foglalkozott műszaki tervezéssel/fejlesztéssel, az, az ISO 9002 szabvány szerint minőségügyi modell szerint építette ki rendszerét, ill. került tanúsításra. Aki azonban tervezéssel is foglalkozott annak az ISO 9001:1994 számú szabványnak kellett megfelelni. Sajnos ma is találkozok olyan hirdetéssel, amelyben az szerepel, hogy a cég ISO 9002 szerint minősített -miközben a szabvány már érvénytelenítésre került, ill. 2003.12.15. óta nem kerülhetett sor ISO 9002:1994 szabvány szerinti audit megtartására.
Fel
ERP Az ISO 9002 már nem érvényes szabvány. Utoljára 1994-ben adták ki MSZ EN ISO 9002:1996 volt a magyar szabvány neve, a nemzetközié ISO 9002:1994. Az ISO 9001:1994 párja volt.
Fel
OHSAS Sziasztok! Megmondaná nekem valaki, hogy mi a különbéség az ISO 9001 és ISO 9002 között?????
Köszi
Fel
iso14001 A minőségügyi terv szerintem inkább az ISO 9001:1994 vagy magyarul az MSZ EN ISO 9001:1996 szabványban volt hangsúlyosabb, akkor a TÜV auditorok marhára kérték, Emlékszem, volt az ÉMI TÜV BAyern tanúsítónál egy auditor, és amikor átálltunk az új szabványra, az folyton azt hajtogatta, hogy egy építőipari cég nem kaphat úgy ISO 9001 tanúsítványt, ha nem csinál minőségügyi tervet. No comment. Azonban tényleg néha nagyon hasznos, ha összehangoltan kell valamit elvégezni, és a minőségi célkitűzések fontosak. Láttam egy cégnél, ahol nem csak a tender megnyerése utánra, hanem a tender megírására, és megnyerésére is minőségügyi tervet írtak, és ezt nagyon hasznosnak gondolták. A minőségügyi terv segítségével összeszedettebb lett a munka, nem hagytak ki semmit, és így nem dobták vissza a pályázatot hiánypótlásra, vagy formai hiba miatt. Jó, nem?
Fel
Kezdő Sara, a minőségügyi terv, minőségbiztosítási terv, projekterv (mindegy hogy nevezzük) - véleményem szerint azért fontos, vagy a termék előállítás, vagy szolgáltatás nyújtásának egy-egy folyamata v. részfolyamata, mint pl.: a Te esetben a nyilászárók beépítésének a folyamata pontról, pontra meg legyen határozva, a folyamatok mellett megjelenjenek a műszaki specifikumok (pontos-ellenőrizhető méretek), a feladatokhoz, felelőst, határidőt rendeljünk.
A minőségügyi terv szerepe azon felül, hogy szabályozottak a folyamatok, a Vevő szemében egy bizalomerősítő láncszem.
Fel
yyyyyy Köszönöm teljes mértékben kielégítő válaszát, kedves Auditor Úr!
Fel
Auditor Mivel magyar nyelvű fordítása még nem jelent meg a 9000-res szabványnak, mi sem foglalkoztunk vele teljeskörűen. Mindenesetre a jelenleg kiadott angol nyelvű szabvány megvételére egyik auditor sem kötelezheti a tanúsított cégeket auditok alkalmával.
Fel
Auditor Amennyiben a szervezet, mint külső szabályzó dokumentumként nyilvántartotta az MSZ EN ISO 9000:2001 szabványt, úgy jelölni, kell, hogy az érvénytelenné vált, de ez nem jelneti azt, hogy azt továbbá nem lehet alkalmazni.
Fel
Sara Ajtók beszereléséhez kért a megrendelő minőségbiztosítási tervet, és érdekelne, hogy szerintetek pontosan mit takarhat ez?
Fel
yyyyyy Kedves Titi/Auditor!

Mi a lényegi változás az ISO 9000:2001 és az ISO 9000:2005 szabvány között? Kell-e jelölni a dokumentumok nyilvántartásában, hogy ez érvénytelenné vált, s be kell-e szerezni a cégeknek az új szabványt? Ha igen, hol férhetünk hozzá?
Fel
Auditor Mindenesetre szervezetünk továbbra is örül, ha valaki veszi a fáradtságot és elolvassa, ismeri az MSZ EN ISO 9000:2001 szabványt. Annak ellenére, hogy visszavonták továbbra is lehet alkalmazni hisz ez a szabvány csupán egy 'szótárszabvány'. Különösen annak örülünk, ha auditon láőtjuk, hogy a 'külső szabályzó dokumnetumok nyilvántartása' formalapon szerepel ez a szabvány, de jelezve van, hogy az már érvénytelen.
Fel
Auditor Korábban már említettük, hogy visszavonták az MSZ EN ISO 9000:2001 számú szabványt 2005.11.01. dátummal. Helyette az MSZ EN ISO 9000:2005 Minőségirányítási rendszerek. Alapok és szótár (ISO 9000:2005) szabvány került kiadásra angol nyelven. Magyar fordítás nem került még kiadásra, remélem ebben az évben ez megoldódik. Sajnos a szlovákok sok mindenben elöttünk járnak, pl. míg a (NAT) Nemzeti Akkreditációs Testületünk nem, úgy a Szlovák Akkreditációs Testület nemzetközileg elismert. (de ez egy más téma).
Fel
GMP Szlovákiában szeminárium indul a minőségirányítási rendszer alapok és szótár az STN EN ISO 9000:2006 új kiadványáról. Magyar szabvány nem létezik?
Fel
iso14001 Most már van külön Topic az ISO ts 16949-nek is, gyertek oda ISO TS 16949 kérdésekkel.
Fel
Auditor Az ISO 9001 és az ISO TS összehangolt szabványpár, amelyet úgy dolgoztak ki, hogy ezek kiegészítik egymást, de egymástól függetlenül is használhatók. Bár a két nemzetközi szabvány tárgyköre különböző, mégis szerkezetük hasonló, hogy a két szabvány összehangolt párként könnyen legyen alkalmazható.
Cél tehát az volt, hogy rendszer kiépítés esetén ne legyen külön dokumentációs rendszer 9001-re, ill. a TS-re, hanem azt integrálni lehessen. Amennyiben rendszerkiépítés elött állnak érdemes mindkét szabvány követelményeit szem elött tartani, létrehozni egy integrált rendszert, függetlenül attól, hogy az audit csak 9001, vagy ISO TS-re fog vonatkozni önnállóan.
Fel
iso9001 Meg kell valjam, én nem értek az ISO TS 16949 szabványhoz, de szerintem miért ne lehetne? Az ISO TS 16949 ugyan egy jóval magasabb rendű szabályzás, mint az ISO 9001, de gondolom, hogy önállóan is megállja a helyét, a szabályázás az irányítási rendszer minden elemére kiterjed. Nem?
Fel
wherryman Szerintetek, lehet bevezetni ISO TS 16949 rendszert ISO 9001 kihagyásával, egy olyan cégnél, ahol a minőségbiztosítás jelenleg csak a józanész és vevői igény eddig nem volt semilyen tanúsításra, mert a közeljövőben keresi a lehetőséget, mint autóipari beszállító és lépten nyomon abba ütközik, hogy kérik a min. rendszer tanúsítását,
Szerintem ez esetben nem helyes kihagyni az első lépcsőfokot, mert az ISO TS már feltételez egy működő ISO 9001-et.
Fel
Dekra Olvastam egy tanácsadó honlapján a következőket: "Szakítva a hagyományokkal és a mesterségesen magasan tartott árakkal társulásunk egy teljesen új rendszerépítési metódussal áll az Önök szolgálatára. Mindössze három-négy hónap alatt vállaljuk, hogy Cége megszerzi minőségirányítási rendszertanúsítványát úgy, hogy ez nem, vagy csak alig okoz többletmunkát."

Szakítva a mestereségesen magasan tartott árakkal? Perzse a kóklerek, akik csak 3-4 hónap alatt odavágank egy ISO 9001 rendszert, ők azok, akik tönkre teszik az minőségügyet. Az ISO 9001 rendszer nem a tanúsítványról kellene szóljon, de az ilyen "felkészítők" mert tanácsadónak nem nevezhető az ilyen, nos miattuk romlik, zűlik a piac!!!

Miért? Mert3-4 hónap alatt nem lehet olyan rendszert építeni, ami ténylegesen hasznos. Tanúsítványt kapnak, de az ISO 9001 nem erről szólt, hanem a hatékonyságról és a jó működésről. De sajnos ennek vége. Tele a piac ezekkel a rombolókkal, és a szegény vevő nem látja, hogy mi a különbség 2 iso 9001 között, csak a végcélt a tanúsítványt. Azt ezek is megszerzik neki.
Fel
Auditor 2006.02.11.én szombaton került megrendezésre a Minőségszakemberek bálja már 10. alkalommal. A bált azonban ezuttal megelőzte egy szakmai kerekasztal vita, ahol a fő téma: "Mit ér ma a Tanúsítvány" volt, ill. hogyan lehet, hogyen lehetne a Tanúsítványok értékén javítani. A felvetéseket, megállapításokat egy cikk keretében közlöm majd amint lesz egy nagyobb lélegzetnyi időm, azonban elötte szeretném megkérdezni bennetetek (akik ezen fórumot olvassák), mit gondoltok erről a témáról!?
Fel
Auditor Javaslom, hogy az ISO 9004-et is írd elő mindenféleképp a szervezet számára. Legalább a minőségirányítási vezető olvassa el, hátha megmozdul a minőségtudatában valami.
A jogszabályoknak utánnanézek.
Fel
ciszti Szia Titi!

A lényegre tapintottál, ez nálam is így van. DE pont nemrég gondolkoztam azon, hogy minek is adom át például néhány cégnek a 9004-es szabványt. Mert sokan úgysem olvassák el, és a tanúsítvány megszerzéséhez nem kötelező betartani a pontjait, csak a 9001-et.
Szóval ha érdektelenségbe ütközöm, vagy kevésbé lelkes csapattal találkozom, nem kapnak 9004-et, és csökken a szépen szerkesztett táblázatom tartalma.

A többi szabványt pedig azért nem adtam át eddig (én szerintem nem is fogom, mert minek), mert egyszerűen nem tudtam róluk. A többi felkészítő pedig, akik nem adták át, lehet, hogy tudtak róla, csak mivel nem kötelező, nem erőltették a cégre:)

Na jó, befejezem.
Ha van valaki, aki asztalosiparral kapcsolatos jogszabályokban tudna segíteni, akkor a korábbi kérésem még aktuális.
Fel
Auditor Érdekes egyébként, hogy az auditon mikor a szervezetre vonatkozó szabványokhoz érünk, általában egy szépen szerkesztett táblázatban csak az MSZ EN ISO 9000, 9001, 9004:2001 szabványok szerepelnek. Pedig még a 9004-es sorozatbúl is érvényben van egy szabvány az MSZ ISO 9004-2:1993 számú Minőségirányítás és minőségügyi rendszerelemek. A szolgáltatás irányelvei szabvány.
Fel
Auditor Megjegyezném továbbá, hogy a korábbi ISO 9000-res családból érvényvben van még az: MSZ EN ISO 9000-1:1998 számú Minőségirányítási és minőségbiztosítási szabványok. 1. rész: Irányelvek a kiválasztáshoz és az alkalmazáshoz (ISO 9000-1:1994) szabvány, valamint az MSZ ISO 9000-3:1994 számú Minőségirányítási és minőségbiztosítási szabványok. 3. rész: Irányelvek az ISO 9001 szabvány alkalmazásához a szoftverfejlesztés, -szállítás és -karbantartás területén.
Fel
Auditor Szia Ciszti!

Ez valóban így van az MSZ EN ISO 9001:2000 szabványt (amelynek elődje MSZ EN ISO 8402:1996 volt) visszavonták 2005.11.01.-el.
Helyette egyenlőre az angol nyelvű utodja van életben, de MSZ EN ISO 9000:2005 Minőségirányítási rendszerek. Alapok és szótár (ISO 9000:2005) címmel. (Quality management systems.Fundamentals and vocabulary(ISO:9000:2005.
Köszönjük Ciszti az észrevételt.
Fel
ciszti ??? A szabvány visszavonásáról még várom az információkat!

Közben egy kérésem is lenne:
Ha van valakinek jogszabály-gyűjteménye, és tudna nekem konkrét jogszabályokat vagy törvényeket meghivatkozni, amik asztalosipari cégek tevékenységére vonatkoznak, azt megköszönöm.
ciszti
Fel
ciszti Sziasztok!

A www.mszt.hu-n most olvasom, hogy az MSZ EN ISO 9000:2001 szabványt visszavonták! Helyette 9000:2005 lesz (van).
Mit tudtok erről?
Nekem friss hír, pedig a honlap szerint a jóváhagyás szeptemberben, a meghirdetés pedig novemberben volt.
Fel
ERP Hát igen, szerintem ilyenkor jó, ha hagyod rajtuk kötelezően a dolgot. Hátha az ügyvezető mégis elgondolkozik egy idő múlva a dolgon. Van egy tapasztalatom egy műanyag fröccsöntő cég ISO 9001 rendszer kiépítése kapcsán. Az ügyvezető teljesen lenézte a dolgozókat. IQ Lightnak hívta őket. Megcsináltuk a munkatársit. Tényleg voltak benne hülyeségek, az ügyvezető is csak murvázta az egészet. De azért a legközelebbi alkalommal egy csomó mindent módosított, úgy ahogy "a hülye" dolgozók mondták. Aztán 2 év múlva egy belső auditon hallottam tőle, hogy "sok mindent látnak azért a munkások is jól, ha mindig csak morgolódnak is...." Szóval tedd kötelezővé, aztán hátha egyszer rájön, hogy jó. Egyébként énis úgy látom, hogy az ISO 9004-nek sokkal több hasznos eleme van, mint az 9001-nek. Én 2001 óta az ISO 9004 alapján készítek fel.
Fel
ciszti Hát idáig én is eljutottam.
A véleménykérés az esetek 90%-ában az oktatás után történik. A kiértékelést legtöbbször a vezetőséggel együtt én csinálom, bár előfordult, hogy nélkülük összegeztem. A felismerésből még nem volt gond.
De mi van akkor, ha a munkatárs tényleg veszi a fáradságot, és javaslatot ír? Mert ez nem minden esetben fordul elő. És a vezetőség a leírt dologgal homlokegyenest mást mond, szidja a dolgozókat, hogy nekik semmi sem jó, stb., és meg sem akarja tudni, hogy a dolgozó azt vajon miért írta. Na ebben az esetben kérek tanácsot, hogy ti mit csinálnátok? A legcélszerűbb dolog talán tényleg az lenne, ha kivennénk az egészet a doksiból,de a hozzáállás miatt nekem elmegy a kedvem az egész cégtől, ugyanis aki ebben a témában ezt produkálja, az az egész kiépítést komolytalanul veszi. Legalábbis ez a tapasztalatom.
Szóval a vezetőség a nagyobb probléma, nem az, hogy a munkatársakkal nem tudok szót érteni.
Fel
ISO22000 Nagy kérdés az, legyen szó gyerek nevelésról, vállalatvezetési tanácsadásról, vagy egy barátod útjának egyengetéséről, hogy ha te tudod, mi a jó irány, és biztos vagy benne, mennyire erőltetheted rá azt, amit jónak tartasz. Pl. lehet, nem is rossz az, ha kötelezővé teszed a munkatársi vélemény kérést, mondván a tanúsító úgyis kérni fogja. Kipróbálják, lehet, rájönnek hasznos dolog, ráéreznek az ízére és nem kell többet magyarázni. Ha meg nem tetszik nekik, akkor kiveszed a dokrendszerből. Nem nagy fáradtság, ennyit megér. Nem?
Fel
Auditor Természetesen ehez olyan Tanácsadó kell aki nem sajnálja saját idejét, s teljes válszélesség mellett azon van, hogy bebizonyítsa a vezetőség számára, hogy az ISO 9004 szabvány alkalmazásával valóban fejleszteni lehet egy céget.
Fel
Auditor Munkatársi véleménykérés egyik legjobb módszere amikor a Tanácsadó tatja meg a munkatársi véleménykérést. Én ezt korábban minden esetben a munkatársi minőségügyi oktatással vontam össze, amikor úgyis egyben van a társaság. Az oktatást is minden esetben írásban ellenőriztetem, (de ez egy másik téma). Lényeg, hogy a visszaellenőrzés során kiosztom a munkatársi véleménykérő lapokat, a vezetőség ekkor már rég megúnta az oktatást, ill. annak visszakérdezését, de ha nem akkor megkérem őket, hogy menjenek intézni a saját feladatait. A vezetők nélkül a munkatársak kötetlenül tudnak, már eszmecserét golytatni egymással a kérdések kapcsán. S egy fontos dolog! a véleménykérő lapokat nem szabad a vezetőség kezébe adni (mivel írás alapján azonosíthatják a munkatársakat) - hanem csupán a Tanácsadó által kiértékelt eredmányt.
Fel
Apa Én értem a Te álláspontodat, és teljes mellszélességgel a dolog mellett vagyok, de én nem erről beszéltem. Persze, hogy hasznos dolog, és felesleges bármilyen rendszernek ajánlásokat tenni ennek elvégzésére, amikor egy inteligens, demokratikus vállalatvezetési stílusnál ez egyértelmű dolog. Az általam egyik legjobban utált tulajdonság a képmutatás, és sajnos rengeteg helyen tapasztalom ezt. Meghalgatják az ember véleményét, esetleg még ígéretet is tesznek változásokra, de nem valósul meg. Így egy idő után az ilyen véleménykérések érdektelenségbe fulladnak. Lehet, hogy csak nekem vannak rossz tapasztalataim, de ha egy vezetés ezt nem viseli szívén, akkor a dolgozó sem fogja.
Fel
ciszti Nem is akarom kötelezővé tenni, de szerintem az egyik leghasznosabb dolog. Sokkal hasznosabbnak találom, mint néhány kötelező elemet.
Ha a vezetőséggel, a munkakörülményekkel és a munkával elégedett munkatársaid vannak, akkor is előrébb vagy, ha amellett még nincs korszerű eszközparkod, stb. Ha azonban minden modern cuccod megvan, és amellett azt csinálhatnál, amit akarsz, de ezt a munkát igencsak elégedetlen dolgozók végzik, akik leszarják a hatékonyságot, a minőséget, és a vezetők fejét (bocsánat a stílusért), akkor semmire sem mész. Sok lesz a selejt és az elvesztegetett munkaidő, a dolgozóknak nem érdeke a határidős munkák befejezése, sőt legtöbbször a munkaidőbe kalkulált munkák elvégzése sem, stb. Új munkahely után néznek, nem érdeklik mi lesz a céggel. Azonban ha a vezetők érdekelté teszik őket, csodákra képesek, többet érnek, mintha a legkorszerűbb berendezésekbe fektetett volna bele a vezető, és a legszigorúbb hajcsárt vette volna fel a munka ellenőrzésére.
Ezt szerintem érdemes átgondolni.

Ennek vannak megfelelő eszközei, de erről oldalakat lehetne írni. Gondoljatok például a mostanság divatos, azonban igencsak hasznos cafeteria rendszerre!

És aki a humán erőforrásnak velem együtt nagy jelentőséget tulajdonít, annak ajánlom a Klub Rádió műsorát minden szerda élután 13h-tól, ami a Humán tőke nevet viseli. Igencsak jó témákkal rukkol elő minden esetben!
Fel
Apa Sziasztok!
Én nem vagyok ISO guru, és akkor még finoman fogalmaztam, de szerintem a munkatársi véleménykérést egyáltalán nem lehet kötelezővé tenni. Ha valami kötelező azt általában le se szarják, megcsinálják ugyan, de semmi nem változik, és így képmutatás a vezetés részéről. Ha annyi Forintom lenne, ahány helyen láttam, hallottam ezt...
Fel
ciszti Szia!
Pozitív példákból hála istennek nekem is van néhány, azonban ők, illetve az általad említett bácsi emberi dolgozóknak tekintik a munkatársakat, nem humán robotoknak. Az ilyen utóbbit semmi nem érdekli, csak a teljesítmény, annál többet nem hajlandó biztosítani, csak amit feltétlenül szükséges. Hallani sem akar róla, hogy az embereknek lehetnek igényei, semmilyen példa nem hatja meg őket.
Szóval az ilyen vezetők esetében milyen javaslatokat tudnátok adni?
Fel
ISO22000 Ja, és ez már 5 évvel ezelőtt történt. Azóta sok sok cégnél láttam munkatársi véleménykérést, és az esetek 70%-ában kedvelt dologgá vált.
Fel
ISO22000 Cisztinek! Tudod szerintem a tanácsadásnak az a lényege, hogy jó példákat hozol fel, azokon keresztül mutatod be, hogy miért érdemes ezt vagy azt csinálni. Úgy tudod a vezetőséget meggyőzni, ha más cégeknél látott konkrét nevekkel ellátott tapasztalataidat mondod el neki. Ez minden esetre érvényes, nem csak erre. Én dolgoztam egy malom ISO 9001 rendszerén. Kicsi cég volt 9 fő. Egy öreg bácsi volt az ügyvezető. Mondtam neki, hogy munkatársi véleménykérés. Azt mondta ne röhögtessem ki magamat, 9 ember, van akit gyerekkora óta ismer, csak nem képzelem, hogy nem tudja, ki mit gondol? Úgy érzetem, hasznos lenne neki. Elővettem a béna tanácsadók trükkjét, azt mondtam, ez kötelező, mert az auditor azt mondta. Jaaaaaaaa, akkor csináljuk. Mondta az öreg. Megcsináltuk. 3 óráig olvasgatta a kérdőíveket. Vörös volt a feje. Mikor végzett, megkérdeztem, na XXX Bácsi, mi a véleménye a munkatársi kérdőívről? Azt mondta: hrrrr hmmmmm, hát jó,jó. Csak azt tudnám, ezt ki írta, kinyírnám! Ilyet írni, hogy nem lehet nyugodtan enni? Ez fáj nekik? Na jól van, jól van, Háét egyenek nyugodtan. Meg ilyet írni.... stb. Szóval hosszasan elemezgette a dolgot, sok mindenre jött rá. Egy év múlva visszahívtak belső auditot tartani. Összehívtam a céget. Kérdem, mi volt a leghasznosabb. A munkatársak és az öreg is azt mondja: hát a munkatársi véleménykérés dolog. Kérdezem: miért? Hát tuggya tanácsadóúr leklem, az ember amikor leírja a dolgokat, jobban összeszedi a gondolatait. Nameghátugye leklem, maga is jobban megmeri mondani a véleményét, ha névtelenül teheti. És a mi öregünk nem haragudott meg ránk, a dolgok 70%-át teljesítette amit leírtunk. Az öreg: ja ja. Irkáltatok ám sok hülyeséget. De voltak olyanok is amelyekben igazatok volt. Végül is ti látjátok, hogy mi hogy megy kint ott az üzemben, nektek köll azt tudni.

Ezentúl nem kellett senkinek azt mondanom, hogy azért csináljon munkatársit, mert az auditor kéri. Elmeséltem ezt a történetet, és mindenki szívesen csinálta a munkatársit.

Ja még annyit is hozzátettem, hogy mi is csináljuk a cégnél, ahol én vezető vagyok, és én is sokat tanulok belőle.
Fel
ciszti Csak egy észrevétel:
olvasgattam az előző hozzászólásokat, és bár még nincs sok beírás, de néha keresgélni kellett a válaszhoz tartozó megjegyzéseket. Egyszerűbb lenne, ha minden hozzászóláshoz tartozna egy dátum és időpont, illetve egy hivatkozás, hogy melyik előző hozzászólás miatt keletkezett.
Ez csak egy javaslat, de a jövőben sokat segítene, ha már sok-sok oldalt megtelít a fórum.
ciszti
Fel
ciszti Mint új belépő, üdv mindenkinek!
Tanácsadóként egy szakmai kérdésem lenne: hogyan lehet a leghatékonyabban elérni azt, hogy a vezetők komolyan vegyék a munkatársi vélemények kikérését? Tudom, hogy nem kötelező a 9001-es szabvány szerint, csak a 9004-es javasolja, viszont véleményem szerint rendkívül hasznos, de ezt sok vezető nem így gondolja. Ezzel a hozzáállással viszont nem tűnnek felelős embereknek, és ezt szeretném megváltoztatni.
Mit tudtok erre javasolni, illetve milyen konkrét esettel talákoztatok ebben a témában?
Fel
ISO22000 Sziasztok! Sajnos egyáltalán nem lesz GVOP 2.1.2 és GVOP 2.2.2 pályázat 2006-ban. Az idei évben minden forrást a GVOP 2.1.1 pályázatba csoportosítanak át, így az ISO 9001, ISO 14001, ISO 22001 rendszerek kiépítésre egyáltalán nem lesz állami támogatás, GVOP-s biztosan nem. Ez egy igen rossz döntés azt gondolom, mert az ISO 9001 nem egy nagy összeg, érdemes lett volna megtartani, sok választópolgárt lehetet volna boldogabbá tenni..... Ez a döntsé azt gondolom végleg megadja az utolsó kegyelemdöfést a kóklerekkel teli ISO 9001 piacnak.
Fel
Apa Sziasztok!
Itt olvasom, hogy szerintetek ha lesz is pályázat rendszerkiépítésre, akkor is szerényebb költségvetéssel. Ez azt jelenti, hogy kevesebb pályázatot támogatnak, vagy kevesebb pénzt adnak rá? És egyáltalán miért kurtítják a keretet? Nem lehet, hogy már így is túl sok pénzt költöttek a büdzséből ilyen, vagy olyan rendszerek kiépítésének támogatására?
Fel
Auditor Véleményünk szerint lesz ilyen jellegű pályázat, de már korlátozottabb költségvetés mellett, de ez nem baj, hisz a 2005-ös évben már nem volt annyi pályázat, mint amennyire számított a minisztérium.
Fel
ERP Sziasztok! Úgy hallottam 2006-ban nem lesz pályázat ISO 9001 se ISO 14001 renszer kiépítésre, sőt egyáltalán semmi pályázati lehetőség sem lesz tanácsadói szolgáltatások igénybevételére 2006 során. Ezek voltak ugy a GVOP 2.1.1 és a GVOP 2.2.2 pályázat, amely támogatta az ISO 9001 rendszer kiépítését, na ez nem lesz. Mit tudtok erről?
Fel
Adri A tanácsadónk a STandard-Team Kft. egyik szimpatikus munkatársa volt; sajnos már a nevére nem emlékszem, de remélem, hogy majd belső auditon megint találkozunk, s egy pár kérdés (igaz minőségügyi kérdések) erejéig beszélhetek vele.
Fel
Adri Hali!
Nekünk mázlink volt a felkészítővel, véleményünk szerint egy olyan irányítási rendszert kaptunk kézbe, amely jól működtethető. Van egy két dolog amit csak a szabvány miatt müködtetünk, de ez elenyésző része az egésznek. Lényeg, hogy az ISO 9001 segítségével átgondoltuk folyamatainkat, s átalakítottuk a folyamatokat, főleg a munkafolyamatok rögzítését és nyomonkövetését.
Fel
mokus Nekünk van ISO 9001 rendszerünk tanúsítva is van már régen. Tényleg nagyon sokj dokumentálással jár, de ez valószínűleg a minőségügyi tanácsadó hibája volt, mert van egy leányvállalatunk, nekik is van ISO 9001 tanúsítványuk, de ők szeretik, és nem papíroznak negyed annyit sem mint mi, pedig bonyolultabb a tevékenység. Valószínű, hogy nálunk a minőségügyi tanácsadó nem állt a helyzet magaslatán, és ezért túlbonyolította a rendszert. Most tervezzük az ISO 17799 rendszer bevezetését, igyekszünk olyan tanácsadót találni, aki ért ahhoz amit csinál, nem csak a tanúsítvány megszerzésére törekszik.
Fel
ISO Viszont a másik oldala, hogy nagyon sokat kell "papírozni" a minőségirányítás és környezetirányítási rendszereknél és ezt nagyon nem szeretik a cégek. De szerintem valamit valamiért... Vagy ti, hogy gondoljátok?
Fel
ISO Szia ISO 9001!
Én először az iskolámban hallottam az ISO 9001-es minőségirányítási rendszerről. Természetesen csak az elmélet részét, aztán elkerültem egy céghez, ahol nagyon sok jó tapasztalatot szereztem. Pozítív példa az ISO 9001-re a nyomonkövethetőség, vissza tudod nézni, hogy ki, mit mikor és hol csinált, tehát vannak felelősök egy adott munkáért és nincs egymásra mutogatás.Szerintem ez mindenképpen hasznos, nem?
Fel
iso9001 Várnám a véleményeteket egy kérdésben: hasznos-e az ISO 9001 rendszer a magyar cégek számára? Kinek milyen tapasztalata van? Nagyon sok rosszat hallani, és vannak jó dolgok is, kérlek írjatok konkrétumokat!
Fel
Pircsi Kedves ISO! Köszönöm a gyors választ. Szivesen olvasnék még erről az ISO 9001-ről a közoktatásban. Esetleg más auditor vagy szakértő is ki tudná fejteni ehhez véleményét?
Fel
ISO Szia!
Ez egy nagyon érdekes téma, hiszen nem szokványos az ISO 9001 minőségirányítási rendszer "üzemeltetése" az iskolákban. Szerintem a vevők itt egyrészt a szülők, az önkormányzatok (ők adják a pénzt) és természetesen a diákok. A vevői elégedettséget pedig kérdőívezéssel lehet itt is a legkönnyebben lekérdezni. Pl.: A gólyákat megkérdezik, hogy mit várnak az iskolától, és amikor elballagnak akkor is megkérdezik őket, hogy milyen tapasztalataik voltak (mit vártak és mi az ami teljesült is stb.)
Fel
Pircsi Sziasztok! Engem nagyon érdekel az ISO 9001 a közoktatásban és ezzel kapcsolatban lenne is egy kérdésem: Az iskolák esetében ki a "vevő"? És hogyan lehet a "vevő elégedettségét" mérni?
Fel
iso9001 Sziasztok! Ez az International Cert Hungary Kft. (ICH) fóruma. Ebben a kategóriában várjuk az ISO 9001 minőségirányítási rendszerrel kapcsolatos véleményeket, kérdéseket. Az ICH fórumát 11 auditorunk és 30 szakértőnk olvassa, a felmerülő kérdésekre igyekszünk mielőbb válaszolni! Jó fórumozást!
Fel
Felhasználói név:   Jelszó:
Nyelv: 

International Cert Kft. - Copyright 2005 - Minden jog fenntartva!

Minden ami mezőgazdaság Isotanúsítás Fatelep

Minden, ami vitorlázás: vitorlás hírek, oktatás, tanfolyam Balaton és Adria - Kékszalag

Online marketing tanácsadás: Standard-Team Kft. Honlapkészítés, keresőoptimalizálás, keresőmarketing: Abfox

Cégünkről  |  Szolgáltatásaink  |  Árajánlat  |  Cikkek  |  Hírarchívum  |  Referenciák  |  Fórum  |  Kapcsolat