Van egy remek hírünk, mégpedig az, hogy gyerekkorunk meghatározó regényét, a J.K. Rowling által írt Harry Potter és a bölcsek kövét világsztárok olvassák fel nekünk. Daniel Radcliffe, David Beckham, Dakota Fanning, hogy csak néhányat említsünk a nevek közül. Ha olvastad már akkor, így felolvasva is imádni fogod, viszont, ha csak a film változatot láttad, akkor muszáj lesz így is meghallgatnod! Ráadásul a felolvasott anyagok teljesen ingyen elérhetőek lesznek.

A koronavírus miatt indult a kezdeményezés
Még április elején mi is beszámoltunk róla, hogy elindult a digitális oktatás a Roxfortban is, vagyis J.K. Rowling a koronavírus miatt elindította a Harry Potter at Home programot. Első lépésként, a világ minden táján lehetővé tette a tanárok számára, hogy ingyenesen elolvassák a Harry Potter könyveket, ezt rögzítsék, majd közzé tegyék tanítványaik számára, majd audiobookokat is hoztak létre a nagy sikeren felbuzdulva 6 nyelven is. Az akkor indult programban már akkor is sok érdekességet lehetett találni, ami nagyon jól lekötheti az önkéntes izolációba kényszerült gyerekeket, de ígéretet kaptunk érdekes cikkekre, játékos feladványokra, vetélkedőkre, valamit izgalmas játékokra is. Most újra visszanéztem az oldalra és tényleg rengeteg újdonsággal bővült. De a legnagyobb, legszembetűnőbb újítás, hogy felkerült a Harry Potter és a bölcsek kövének első fejezete hangoskönyv változatban, méghozzá személyesen a filmekben Harry Potter-t alakító Daniel Radcliffe tolmácsolásában.
Világsztárok olvassák fel a Harry Pottert
De az első fejezet felolvasása még csak a kezdet, a tervek szerint az első Harry Potter-kötet mind a 17 fejezetét felolvassák nyár közepéig. A héten hét olyan világsztár nevét nyilvánosságrahoztak a Twitteren, akik részt vesznek a felolvasásban: Daniel Radcliffe, Stephen Fry, David Beckham, Dakota Fanning, Claudia Kim, Noma Dumezweni és Eddie Redmayn. A további résztvevő hírességekről a későbbiekben fognak beszámolni. Harry Potter még csak hallani sem hallott Roxfortról, amikor a Privet Drive 4-es számú ház lábtörlőjére elkezdenek sorban hullani a zöld tintával címzett és piros pecséttel lezárt levelek. Harry Potter varázsló, és felvételt nyert a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába, ezzel pedig indul is a hihetelen kaland, amit te is meghallgathatsz a világsztárok előadásában!
Ha unatkozol a négy fal között, ezek is érdekelhetnek:
Tanulj online, teljesen ingyen akár a Harvardon!
Sétálj egyet a világ legszebb 5 botanikus kertjeinek egyikében virtuálisan!
5 ingyenes virtuális budapesti kiállítás a karantén idejére
Virtuális világ körüli utazás: 5 világörökség, amit a kanapédról is bejárhatsz
A hely, ahol még a járda is piros: online bejárható a Ferrari-múzeum