Mindenki sikeres szeretne lenne, de sokan még azzal sincsenek tisztában, hogy mi is a siker valójában, mit jelent sikereket elérni, nemhogy a sikerhez vezető utat, a siker úgynevezett titkait ismernék. Éppen ezért összegyűjtöttünk 5 gondolatot a sikerről, amik segíthetnek közelebb vinni a megoldáshoz, ahhoz, hogy megértsd mi is a siker, és mi kell ahhoz, hogy sikereket érhess el, azaz valóban sikeres legyél az élet valamely területén.

#1: „Minden sikeres ember kudarcot vallott. Számtalanszor. A sikerüket pedig ennek köszönhetik. Örülj a kudarcnak is. Éld át, tanulj belőle, vállald érte a teljes felelősséget azért, hogy a következő alkalommal másképp alakuljon.” (Steve Jobs)
Tehát amit legelőször meg kell tanulni a sikerről, az a kudarcok elszenvedésének a képessége. Jobban mondva nem is elszenvedés ez, hanem tanulás, a tanulási folyamat szerves, és igen fontos része. Vagy ahogyan Henry Ford mondta: „A kudarc egyszerűen a lehetőség, hogy újrakezdjük, sokkal intelligensebben.” A sikerhez vezető út csak a legritkább esetben egyenes, de sosem szabad feladni, ha valami nem úgy történik ahogyan kellett volna, akkor elemezni kell a helyzetet, következtetéseket leszűrni, és ezek alapján újra indulni. Churcill tudod mit mondott erre: „Siker az, amikor bukástól bukásig sétálunk, anélkül, hogy lelkesedésünket elveszítenénk.”
#2: “Az életben nem az jelenti a tragédiát, ha nem éred el a célokat, hanem ha nincsenek céljaid.” (Benjamin Elijah Mays)
Másik fontos dolog, ha sikeres szeretnél lenni, tudnod kell, hogy mit jelent ez. Ha nem tűzöl ki magad elé jól mérhető, konkrét célokat, akkor nem fogod tudni, hogy valóban elérted-e azt, amit szerettél volna. Nem elég azt mondanod, hogy fittebb szeretnél lenni, meg kell határoznod, hogy ez azt jelenti, hogy hetente futsz 2-szer, nem elég azt mondani, hogy fejlődni szeretnél, ki kell tűznöd magad elé, hogy miben és hogyan, lehet ez egy tanfolyam elvégzése, esetleg kijelölt könyvek elolvasása, a lényeg, hogy mérhető legyen.
#3: „Ha a siker “A”, akkor “A” egyenlő X plusz Y plusz Z, ahol X a munka, Y a játék, a Z pedig, hogy tartsd a szád.” (Albert Einstein)
Ezt a gondolatot sem hagyhatjuk ki, nemcsak azért, mert Albert Einstein-tól származik, hanem azért, mert van benne némi igazság. A siker sok tényezőből tevődik össze, amiknek nagy része még lehet, hogy számodra is ismeretlen, de a kemény munka nem maradhat ki a képletből. Sikereket csak úgy érhetsz el, ha meg is dolgozol értük! Thomas Jefferson erről így vélekedett: „Úgy látom, minél keményebben dolgozom, annál nagyobb a szerencsém.” De Stephen King-nek is van erről véleménye, mégpedig ez: „Az amatőrök ülnek és várnak az inspirációra. Mi többiek felkelünk, és elmegyünk dolgozni.”
#4: „Az egyik legnagyobb megelégedettséget az életben annak megvalósítása adja, amelyről mások azt állítják, nem tudod megtenni.” (Walter Bagehot)
Biztosan sokan fognak kételkedni, megkérdőjelezni tudásodat, képességeidet, és még az is lehet, hogy igazuk lesz, de ugyanannyi esély van arra is, hogy nem. Cáfold meg a kételkedőket, és valósíts meg olyan dolgokat, amire mások azt mondták, hogy nem fogod tudni! Elsősorban csak magadban bízz!
#5: Ha mi nem vagyunk büszkék arra, amit csinálunk, akkor bárki más miért lenne az? (Richard Branson)
Végezetül pedig arról se feledkezzünk meg, hogy nem minden a siker. Miközben álmainkat üldözzük, fontos, hogy megtaláljuk az örömforrást is a sikerhez vezető úton, hiszen enélkül az egész értelmét veszítheti.