notification icon
Ne maradj le semmiről! Iratkozz fel értesítéseinkre!

Egészségügy: béremelés várható a közalkamazottak körében

hirdetes

Béremelés várható az egészségügyi közalkalmazottaknál

SzSz
Facebook logo

KÖVESS MINKET

FACEBOOKON

Egy szakmai konferencia keretében az emberi erőforrások minisztere kijelentette, hogy az egészségügyi közalkalmazottak a következő négy évben jelentős béremelésekre számíthatnak.

Béremelés az egészségügyben

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere elmondta, hogy a kormány a következő négy évben négy lépcsőben tovább emeli az egészségügyi szakdolgozók, a ne egészségügyi főiskolai szintű végzettségű dolgozók és az alapellátásban foglalkoztatott védőnők bérét egyaránt. A béremelések már 2016-ban megkezdődtek, azonban a következő négy évben a 2018. évi alapilletmény-bázishoz viszonyítva 2022-re mindegy 72 százalékos béremelést tervez a kormány. 

A pénteki szakmai konfrencia keretében a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) országos szervezete több 2018-as év kiemelkedő egészségügyi szakdolgozót is kitüntett Budapesten. A konferencián Kásler Miklós is részt vett, aki itt ismeretette a béremelésekkel kapcsolatos információkat. 

hirdetes

A rendezvényen együttműködési megállapodást írt alá az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a MESZK. Kásler Miklós azt mondta, hogy a tárca szeretne és hajlandó együtt dolgozni a kamarával.

A béremelésekkel kapcsolatos további részleteket egyelőre még nem ismertették, de azt ígérték hamarosan megteszik. 

Forrás: MTI

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

seo

Mit is jelent a SEO rövidítés?  A keresőoptimalizálás (Search Engine Optimization,... Tovább

Affinitás marketing

Olyan marketing szemléletmód, amely a felhasználók azon csoportjára koncentrál, akik... Tovább

Tovább a lexikonra
Belföld Érdekességek Gazdaság Hírek