Kitilthatják az autókat a brit iskolák környékéről, ugyanis úgy vélik, hogy a gyerekek egészségére ártalmasak. Mindenki számára ismerős lehet a jelenség: a tanítás előtti közlekedési káosz, és a sok járó autó, aminek a kipufogóját a gyerekek lélegzik be. Ez valóban egy olyan helyzet, amire jobb megoldás is létezhet. Persze nem az, hogy mindenki arrébb parkol le, hiszen így ugyanaz lenne az eredmény, csak az iskolától kicsivel messzebb.

Társadalmilag nem helyén való
Paul Cosford professzor szerint társadalmilag egyáltalán nem helyén való, hogy valaki járó motorral várakozzon egy olyan közegben, ahol több gyermek is tartózkodik, márpedig egy iskola környéke ilyen. Hogy milyen megoldással szeretnék a problémát megoldani, arról eddig nem nyilatkoztak, de a brit kormány Tiszta Levegő Stratégiájának az elengedhetetlen része, hogy orvosolják ezt a problémát
Nem csak ezen a téren terveznek változásokat
De a britek további lépéseket is terveznek tenni a levegő minőségének javítása érdekében. A 65 milliós országban ugyanis évi 28-36 ezer haláleset tulajdonítható a szennyezett levegőnek. Példaéltékűek a célkitűzéseik, Magyarországon ugyanis arányaiban véve még ennél is rosszabb a helyzet a 9,8 millió fő lakossághoz képest, évi 8-10 ezer ember hal meg a fent említett okkal. A légszennyezettség számít az egyik legnagyobb környezeti ártalomnak, amely bizonyítottan hozzájárul a sztrók, a légzőszervi betegségek, a tüdőrák, a szívkoszorúér-betegség kialakulásához, továbbá az asztma tüneteit is felerősíti.
Ezekre tér ki a Tiszta Levegő Stratégia
Az egész várostervezési koncepció átalakításával szeretnék elérni, hogy az emberek ne éljenek, vagy dolgozzanak nagyforgalmú utak közelében, ezzel csoökkentve a kockázatot. Továbbá több erőforrást szeretnének fordítani a tiszta, rendezett tömegközlekedés kialakítására, ami minden igényt kielégít, illetve biciklis útvonalak fejlesztésére és elektromos töltőállomások telepítésére is. A tervek szerint az elektromos járművek külön parkolóhelyeket is kapnának. Külön sávokat vezetnének be a több személyt szállító járműveknek, hogy ezzel ösztönözzék ezek használatát. De a terv részét képzi az éjszakai szállítás ösztönzése, valamint a tehergépjárművek kitiltása a városok központjaiból. Emellett az ingázás helyett javasolják az otthoni munka bevezetését is.