Már ebben a cikkben beszámoltunk részletesen a Kínából terjedő koronavírusról. Azonban azóta egyre több halálos áldozatot követelt, és egyre közelebb ért hozzánk. A fertőzöttek száma 13 522-re emelkedett, és ez még tovább fokozódhat. Nézzük, hogy is állunk most pontosan!

Egyre nő a halálos áldozatok száma
Sajnos úgy tűnik, hogy egyelőre nem tudjuk felvenni a harcot a koronavírus ellen, a megfertőződöttek és a halálos áldozatok száma is folyamatosan nő, miközben a legtöbb hírforrás arról számol be, hogy milyen újabb területen találtak a vírusra utaló jeleket. Csak a tegnapi napon (2020.02.03-án) 64 ember halt bele a koronavírusba a járvány gócpontjában, és ezzel 414-re emelkedett a halottak száma a kínai Vuhanban.
Más területek is érintettek
A járvány gócpontja Hupej régióban alakult ki, a kór egészen pontosan a Vuhanban található halpiacról indult. De Kína más régiója is érintett, az országban 20 471 embert fertőzött meg, azonban a halálozási arány Hupejen kívül szerencsére alacsony, az eddigi közel hétezer megbetegedésből 11 lett halálos kimenetelű.
De nemcsak Kína van veszélyben
A WHO Kihirdette a globális egészségügyi vészhelyzetet, azaz úgy döntöttek, hogy a koronavírus, nemcsak Kínára jelent veszélyt, ezért nemzetközi összefogásra van szüksége a kór megfékezésére. A koronavírus tehát sajnos elterjedt, és egyre közelebb van hozzánk is. Nemcsak az Ázsiai régió van veszélyben.
Európába is elért a koronavírus
Arról már korábban is beszámoltunk, hogy Európába is találtak fertőzötteket, először Franciaországban, majd Németországban is. A mai napon (2020.02.04) tovább nőtt a németországi megbetegedettek száma 12-re, valamint Belgiumban is megjelent a vírus. A belga hatóságok 9 belga állampolgárt telepítettek haza Vuhanból, az egyikükben sajnálatosan azonosították a kórokozót.
Magyarország veszélyben van?
Bár egyelőre még nincsen koronavírussal fertőzött egyén hazánkban, már több gyanús esetet is kivizsgáltak, illetve a különböző hatóságok is fokozott figyelmet fordítanak a megelőzésre. Persze egyáltalán nem vagyunk biztonságban, hiszen a folyamatos mozgásnak köszönhetően, szinte bármikor ide kerülhet a vírus, de ezzel a legtöbben tisztában vannak, mi sem mutatja ezt jobban, mint hogy óriási hiánycikk lett a védőmaszk a patikákban.