notification icon
Ne maradj le semmiről! Iratkozz fel értesítéseinkre!

Amerikában már 12 halálos áldozata van az elektromos cigarettának: az e-cigaretta veszélyei

hirdetes

Amerikában már 12 halálos áldozata van az elektromos cigarettának

VN
Youtube logo

IRATKOZZ FEL

CSATORNÁNKRA

Washington, 2019. szeptember 27., péntek (MTI): Immár 12 halálos áldozatot követelt az elektromos cigaretta szívása az Egyesült Államokban - jelentette be az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ, azaz a CDC csütörtökön. A szövetségi egészségügyi hivatal közleményében azt hangsúlyozta, hogy az e-cigaretták szívása járvánnyá szélesedett, eddig 10 tagállamban 12 halálos áldozata van, illetve 46 államban több mint 800 embert ápolnak a komoly tüdő- és légúti megbetegedésekkel, amit feltehetően szintén elektromos cigaretta okozott.

Az elektromos cigaretta veszélyei

Az e-cigaretta nem csak megbetegedéshez, de halálhoz is vezethet

A CDC szerint 805 esetben egyértelműen bizonyítható, hogy az elektromos cigaretták okozták az egészségkárosodást. Azonban a kiváltó okot eddig még nem sikerült azonosítani, de természetesen folyamatosan folynak az erre vonatkozó kutatások. Feltételezések már vannak, a tudósok szerint az aromatizált, vagyis ízesített e-cigarettákban az utántöltő készülékekben vagy a töltőfolyadékban egészségre káros anyag található. Több állam egészségügyi hatóságai azt jelentették, hogy a megbetegedettek jelentős része THC-t (tetrahidrokannabinolt) szívott az e-cigarettából. A THC nem más, mint a szintetikus marihuána pszichoaktív hatóanyaga. Az ízesített e-cigarettát használók tehát egyértelműen veszélynek vannak kitéve.

Donald Trump az e-cigaretták betiltását kezdeményezné

Donald Trump amerikai elnök egy szeptemberben tartott sajtóbeszélgetésen bejelentette, hogy a kormányzat már készül az aromatizát elektormos cigaretták betiltására: "Ez rengeteg problémát okoz, emberek, főleg fiatalok halnak meg emiatt, ezt nem engedhetjük meg". A bejelentés után Richard Blumenthal demokrata párti politikus vezetésével amerikai törvényhozók egy kisebb csoportja levelet intézett az e-kereskedelemmel foglalkozó portálokhoz, és magyarázatot követelt tőlük azzal kapcsolatban, hogy hogyan tudják ki szűrni az illegálisan forgalmazott - külföldről származó - ízesített e-cigarettákat. A politikusok azon a véleményen vannak, hogy az e-cigarettáknak egyáltalán "nincs helyük az online-kereskedelemben". Az amerikai élelmiszer- és gyógyszerfelügyelet (FDA) adatai alapján az Egyesült Államokban 2016-ban majdnem tízmilliónyian szívtak elektromos cigarettát. Az e-cigarettát szívók több mint a fele 35 éven aluli, átlagéletkoruk 19 év.  Valóban megdöbbentőek a számok, főleg az, hogy mennyire a fiatal korosztály használja leginkább. 

hirdetes

Kezdeti lépések már születtek

New York állam elsőként tiltotta be az ízesített e-cigaretták forgalmazását szeptember közepén, azonban ez a tiltás egyelőre csak 3 hónapig érvényes, de megújítható. Bár Michigan államban is elfogadtak egy erről szóló törvényt, az még nem lépett életbe. Illetve Rhode Island és Massachusetts államokban is hasonló törvényeken dolgoznak, és sajtóértesülések szerint ezt fontolgatják Illinois, New Jersey és Delaware államokban is. Valamint Kalifornia egyik megyéjében és San Franciscóban szintén betiltották már az aromatizált elektromos cigarettákat.

hirdetes

Az FDA 2020 májusáig adott határidőt az elektromos cigarettákat gyártó cégeknek, hogy bizonyítsák, a termékek megfelelnek a közegészség védelméről szóló előírásoknak. Ennek hatására az ezen a területen piacvezetőnek számító vállalat, a kaliforniai Juul Labs a héten szerdán bejelentést tett, mi szerint leváltja Kevin Burns elnök-vezérigazgatót, és leállítja az e-cigaretták reklámozását.
 

Forrás: MTI

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

lead time

A logisztikában az az időintervallum, amely alatt a megrendelés pénzzé tehető. Tovább

rendszer

egymással kapcsolatban, vagy kölcsönhatásban álló elemek összessége Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek Gazdaság Hírek