Az elmúlt években egyre csak emelkednek a négyzetméter árak a fővárosban. 2016 elején átlagosan 39 millió forint körül mozgott a Budapesti lakások ára, de ez 2019 végére 70 millió forintra nőtt. Ez természetesen elindította azt a folyamatot, hogy a lakások egyre kisebbek lettek. Viszont a kisebb alapterület ellenre élhetőbbek lettek. Hogy mégis hogyan? Mutatjuk!

A szobaszámok nem változtak
Bár az alapterület csökkent, a szobaszámok alapvetőn nem változtak. Alapvetően a vásárlók ebből az igényből nem engednek. Egy élhető otthonhoz ugyanis meghatározott számú szobára van szükség, hogy minden funkció helyet kaphasson. Legyen külön gyerekszoba, akár több is, hálószoba, valamint különálló konyha is, erről nem szívesen mond le senki. Ezért a z alapterület csökkenésével a szobák lettek csak kisebbek, mennyiségük nem változott. Jellemzően inkább félszobákról vagyunk hajlandóak lemondani, egy 3 szobás lakás helyett egy 2+1 félszobás lakással is beérjük. Így a funkciók megmaradnak, az ár mégsem olyan drasztikus.
Nem baj, ha kicsi, ha be lehet rendezni
A szobák esetében pedig nem is az számít igazán, hogy mekkorák, hanem hogy kényelmesen be lehete-e rendezni őket a szükséges bútorokkal, eszközökkel, a funkciójuknak megfelelően, úgy, hogy emellett maradjon egy kis mozgástér is. Például egy kétszobás lakás esetében alapvető elvárás, hogy legyen elegendő hely egy 4 fős étkezőasztalnak, de az is fontos, hogy a hálószobában férjen el egy francia ágy úgy, hogy csak az egyik falon legyen. A lakások megrajzolásakor ezeket figyelembe veszik, ezért bár az alapterületek csökkennek, az élettér gyakorlatilag nem.
Erkély nélkül nem veszünk lakást
Az erkély, vagy terasz már esszenciális elvárás. Míg 2016 elején a lakások 79%-a rendelkezett erkéllyel, addig ez a szám 2019 végére 91%-ra nőtt. Az úgynevezett zöld irányvonalnak is köszönhetően, alapvető elvárás, hogy legyen egy minimális szabadtéri része is a lakásnak. Ez alapvetően növeli az ingatlanok élhetőségét, éppen ezért a legtöbb új ház projektben ezt figyelembe veszik. Főleg vidékről kiszakadva nehéz egy panelban élni, ezt könnyíti meg egy erkély, ahol akár konyhakertet is ki lehet alakítani, vagy egyszerűen csak reggelente itt kávézni. Átlagosan 9,2 négyzetméteres erkélyekkel rendelkeznek a lakások.
A kellő fény is nagyon fontos
Az is nagyon fontos, hogy mennyi természetes fény jut a lakásba, hiszen ez is növeli az élhetőséget. Már jogszabályi előírás is van erre, ami kimondja, hogy minden lakásban legalább egy szobának benapozottnak kell lennie, azaz február 15. napján legalább egy órát folyamatosan érnie kell a napnak. Általában a magasabban fekvő lakások több fényt kapnak, és ezek jellemzően drágábbak is, tehát ebből is látszik, hogy a benapozottság mennyire fontos az élhetőség szempontjából.