1970 óta minden év április 22-én ünnepeljük a Föl Napját, idén ötvenedik alkalommal. Ezen a napon különféle eseményeket rendeznek világszerte, amelyekkel felhívják a figyelmet a Föld természeti környezetének megóvására, bár idén a legtöbb ilyen esemény elmarad, te is megünnepelheted otthonról, ebben a cikkben meg is mutatjuk, hogyan! Ennek a jeles napnak az alkalmából gyűjtött össze a National Geographic 5 olyan zöldülő város, amely, ahogyan ők fogalmaztak: az európai zöld innovációk legfényesebben ragyogó csillagai, és ami a legjobb az egészben, hogy Budapest is helyet kapott a listán! Nézzük kik kerültek még a listára, és miért!

Lyon
Lyont Franciaország gasztronómiai középpontjának is tartják, de emellett számos díjjal ismerték már el a környezetért tett számtalan innovatív lépése miatt, így természetesen nem maradhatott ki a National Geographic listájáról sem. 2019-ben például az intelligens turizmus európai fővárosa kitüntetést kapta meg, amiért bevonta a helyi közösségeket a turizmus fejlesztésébe, aminek köszönhetően javult az életminőség a térségben. Emellett külön kiemelték a La Confluence, volt ipari kerületben működő világszínvonalú tudományos és antropológiai múzeumot, a Musée des Confluences-t.
Edinburgh
Skócia fővárosa is a listára került, ugyanis ez az Egyesült Királyság legzöldebb városa, amit több kutatás is alátámaszt, amik többek között a levegő minőségét, a zöld területek nagyságát, valamint az újrahasznosítás mértékét vették alapul. A skót fővárosban 112 park van, valamint a kerékpárút rendszere is nagyon kiterjedt, az egy főre jutó fák száma is itt a legmagasabb a Királyságon belül. De nem ez az egyetlen dolog, amiért helyt érdemel a listán, hanem a várhatóan októberben megnyíló Edinburgh St James komplexum miatt is. Hogy mért olyan különleges, és említésre méltó ez? A kiskereskedelmi, szabadidős, és szállod komplexum felépítését egy igazán zöld úton valósították meg: helyi mérnökhallgatóknak adtak munkát aprojektben, továbbá a szükséges munkaerő 80%-át a helybéliek között toborozták, és a keletkezett építési hulladékokat is megfelelő módon kezelték.
Budapest
És már jön is szeretett fővárosunk, Budapest. Lehet, hogy sokan nem tudják, de bizony Budapesten rengeteg zöld kedvezményezés látott az utóbbi időben napvilágot, amire bizony a National Geographic is felfigyelt. Ezek közül kettőt emelt ki a Föld Napjára készített listájában. Az egyik a Green Guide Budapest térkép, annak, aki még nem hallott volna róla, ez egy egyébként ingyenesen letölthető térkép, ami Budapest turistaattrakcióin túl tartalmazza a főváros környezetbarát helyeit, üzleteit, termelői piacait, kevésbé ismert parkjait. A cél, hogy segítse a budapestieket és az ide látogatókat, hogy tudatosabb és fenntarthatóbb módon fogyasszanak, pihenjenek, közlekedjenek, valamint vásároljanak. A másik említésre méltó projekt pedig a Zsidó negyedben található Vegan Garden, vagyis Budapest első növényi alapú ételudvara.
Lahti
Lahti Helsinkitől, a finn fővárostól 60 mérföldre fekszik, és 2025-re az ország első szén-semleges városa lesz. Ez pedig bőven elég indok is arra, hogy jelen legyen ezen a listán. Maga a célkitűzés még tavaly született, és konkrét tervük is van a végrehajtásra, amibe a lakosok is be vannak vonva. Egyébként a városban már régóta nagyon sok zöld irányvonalú törekvés van.
Lisszabon
A listáról természetesen a 2020-as Európai Zöld Fővárosi Díjat nyerő portugál főváros sem maradhatott ki. A portugál főváros már hosszú ideje komolyan veszi a környezetbarát működést, aminek eredményeképpen 2002 és 2014 között felére csökkentette a szén-dioxid-kibocsátását, valamint 40% -ra növelte az elektromos járművek arányát az önkormányzati flottájában.