Nyelvünk nemcsak ízeket érzékel, hanem szagokat is – derítették ki amerikai kutatók, akik úgy vélik, hogy felfedezésük révén csökkenteni lehetne a cukorbevitelt és fel lehetne venni a harcot az elhízással, ha édes szagokkal gazdagítanák az ételeket.

A nyelvről régóta köztudott, hogy öt alapízt – édes, savanyú, sós, keserű és umami – érzékel az ízlelőbimbókban lévő receptorsejtek által. A philadelphiai Monell Kémiai Érzékelő Központ kutatóinak a Chemical Senses című folyóiratban közzétett tanulmánya szerint a nyelvben az eddig feltételezettnél több olyan izom van, amely az íz megállapításához szükséges, és a receptorsejtekben léteznek szagot érzékelő fehérjék is.
Felfedezésük új megvilágításba helyezi az ízérzékelést és megkérdőjelezi azt az eddigi nézetet, hogy az étel ízét és illatát különállóan érzékeljük a szájban és az orrban, és az csak az agyban kapcsolódik össze. "Nem azt mondom, hogy ha kinyitod a szádat, szagot érzékelsz" – idézte Mehmet Hakan Ozdenert, a központ kutatóját, a tanulmány vezetőjét a The Guardian brit napilap.
Ozdener szerint felfedezésük megnyitja a lehetőséget az előtt, hogy felhasználjuk a szagokat arra, hogy egészségesebb táplálkozásra vegyenek rá minket. Például nagyon kis koncentrációban olyan szagot adjunk az ételhez, amelytől úgy érezzük, hogy az a valósnál édesebb. Ezáltal kevesebb cukrot fogyasztunk és felvehetjük a harcot az elhízással. A kutató úgy véli, ez egy páratlan lehetőség.
Az azonban még nem világos, hogy az íz- és illatérzékelő receptorokból érkező ingerületek közvetlenül az agyba jutnak-e, vagy az információ először egyesül a szájban.
Forrás: HVG.hu