A Google az előző évben nagyon elfoglalt volt, sok új és széleskörű terméket fejlesztett ki és kínált a felhasználóknak. Ebben az évben kiadták az Androidot, amely egy operációs rendszer mobil telefonokhoz, a Google Chrome-t, ami egy új böngésző és sok újdonságot tartalmaz, hogy növelje a felhasználók élményét. A Google Promote az egyik újdonsága a Google-nak, ami nagy figyelmet kapott a SEO és SEM közösségtől.

Mi a Google Promote?
A Google Promote egy egyszerű módja a Google használóknak, hogy azonnal sorba rendezhessék a honlapokat igényeik szerint. Hogy használni tudd ezt a lehetőséget, regisztrált Google felhasználónak kell lenned és be kell jelentkezned. Ha keresel a neten, bármilyen kulcs szavakat használva, az eredmények ugyanúgy lesznek listázva, mint általában, de a kidobott lapok mellett lesz három box ikonokkal. Az első boxban lesz egy nyíl a „promote”-hoz, a másodikban egy X a „remove”-hoz, a harmadik boxra kattintva pedig kommentelhetjük a listát. Tehát, ha csinálsz egy keresést és tetszik a lista, amit látsz, könnyedén „promote’-olhatod a listát, ha megnézed a honlapot és szerinted hiányos, vagy a lista nem megfelelő az igényeidnek, könnyedén eltávolíthatod a listát a keresés eredményeiből. Alapvetően ez egy lehetőség az embereknek, hogy testreszabják a keresési eredményeket vagy azonnali rangsort állítsanak fel az oldalaknak.
A SEO és a Google Promod kapcsolata
Mielőtt elkezdenénk stresszelni azon, hogy a Google Promote első látásra micsoda és valójában mi, két különböző dolog van. Az ötlet, hogy azonnali honlap rangsort állíthatunk fel a kiadott listából vagy eltávolíthatjuk (remove) az eredményeket örökre a Google SERP-ből, mindenkit megfélemlíthet a SEO iparban. Azonban ha közelebbről megvizsgáljuk, nagyon sok indok szól amellett, hogy a Google Promote tulajdonképpen papír tigris. Nem akarok arrogáns lenni, de a jelenlegi verzióba beleépítettek olyan korlátozásokat, amik miatt ártalmatlan. Itt van néhány indok, hogy miért nem SEO pusztító a Google Promote.
Google felhasználónak kell lenned, hogy hozzáférj
Az első dolog, amit tudni kell az, hogy kell egy Google „account” és be kell jelentkezned. Tehát csak azok tudják használni, akiknek van ilyenjük, be vannak jelentkezve és böngésznek.
Új kulcs szóval történő keresés
Az internet használók nagy többéségének vannak olyan oldalai, amiket rendszeresen látogatnak, mint pl Wikipedia, CNN, Amazon stb. A felhasználók túlnyomó többsége sose keres rá ezekre az oldalakra olyan kulcs szavakkal, mint pl CNN. Inkább beteszik az oldalt a könyvjelzők vagy kedvencek közé, vagy tudják az oldal URL-jét és azt írják be a böngészőbe. Tehát azok az oldalak, amiket rendszeresen látogat egy felhasználó, sose fogják megkapni a lehetőséget, hogy használják rajtuk a Google Promote-t. Ha reálisan gondolkodunk és a CNN kulcs szóval keresel és utána a kiadott eredményeket sorba rendezed igényeid szerint, akkor annak nem sok értelme van.
Ritkán keresett honlapok
A ritkán látogatott oldalak vagy a kulcs szavak esetében, amiket beírunk a Google keresőjébe, az a helyzet, hogy a nagy többség célja ezekkel a kulcs szavakkal az, hogy megtalálják a keresett web oldalt a nekünk kellő információval olyan gyorsan és hatékonyan, amennyire csak lehet, aztán lépünk is tovább. Ha rákeresek arra, hogy „piros pulcsi”, a legtöbben egyet értünk abban, hogy a kiadott listából kiválasztjuk a nekünk legjobban megfelelőt, majd folytatjuk a keresést vagy a vásárlást ahelyett, hogy újra sorba rendeznénk a találati eredményeket, amit valószínűleg soha többé nem néznénk meg újra.
Átgondolta a Google egy felhasználó személyes rangsorolását?
Ez egy újabb fontos tényező, amit át kell gondolni. A Google gyűjt adatokat a Google Promote-ból és utána analizálja ezeket az adatokat, hogy felhasználja az algoritmusaihoz? A Google gyűjt adatokat, tehát a rövid és egyszerű válasz az, hogy igen, a Google gyűjt adatokat a Google Promote-ból. Azonban nincs bizonyíték arra, hogy az algoritmusaik megváltoztak volna a Google Promote miatt és ez befolyásolná a keresési eredményeket. Amellett, hogy a Google Promote túl szubjektív, nagyon sok olyan hátránya és hibája van, aminek a kijavítása nagyon sok időt fog igénybe venni és ezek a hibák hátráltatják a rendszert.
A rendszer bénítása
Ez az amitől a SEO és SEM a legjobban tart. Például egy kliens távirányítós játékokat keres. A kliens a Google Promot-al nem csak sorba tudja rendezni a weblapokat és pl első helyre beírni a miénket vagy a konkurenciáét, hanem a Google Promote segítségével az összes többi vetélytárs oldalát, vagy akár a miénket is eltávolíthatja a SERP-jéről. Gyakorlatilag a Google Promote a vetélytársak lenyomására(ha mi vagyunk az elsők a listán) a legjobb dolog a szeletelt kenyér óta. Alkalmazol mondjuk 1000 embert szerződéssel, hogy csináljanak 1000 új Google accountot és promote-álják a honlapodat a „távirányítós játék autó” kulcs szó értelmében, a többi honlapot pedig távolítsák el. Nos, mielőtt bármilyen ötletünk támadna, meg kell jegyezzük, hogy a Google nem Digg. Először is a Google a Google Promote előnyeit a fő algoritmusokban használja, másodsorban egy kisebb csoport(1000 vagy 10 000 ember), ha keresési eredményeket távolít el, annak kell, hogy hatása legyen. Nem ez a letisztult helyzet. Mióta a Google létezik, a keresési algoritmusok nem egy pár önkényesen kiválasztott internet szörfözőre alapulnak, hanem tudományra és matematikára. A keresés a Google-ban nem többségi elv/szabály szerint működik!
Példa a SERP-edre
De nézzünk pár példát arra, hogy ezek a relatíve kisebb csoportok hatással lehetnek a SERP-edre, de nem csak egy kulcs szóval kell foglalkozniuk, hanem sokkal. A legtöbb SEO nem csak egy kulcs szóra optimalizál (belső optimalizálás), hanem 10-20 különböző szóra. Másodsorban, ha a belső web közösséget egészként tekintjük, pl ha egymillió ember veszi a fáradtságot és rákeres arra, hogy „távirányítós játék autó” , promote-álja a honlapodat, vagy kommenteli, eltávolítja, akkor az átlag szabály kiegyenlítheti az eredményeket. Lehet, hogy a fele embernek tetszik a honlap és promote-álja, de lehet, hogy a másik felének nem tetszik és eltávolítja. Tehát elméletileg, ha nagyban gondolkozunk, egy adott honlap a tárgyhoz tartozó tartalommal nem fog hatást gyakorolni az internet felhasználókra(nagyban), csupán egyes, személyes felhasználóra. Mondjuk, hogy a Google(ami már tudja, hogy az emberek megpróbálják bénítani a rendszerüket) betesz néhány ellenőrzést/kontrolt. A Google azt mondja, hogy ahhoz, hogy a Google Promote rangsora fontos legyen, a Google accountot, amiben csinálták a rangsort, rendszeresen kell használni. Na most, ha te alkalmazol 1000 embert, hogy csináljanak egy accountot és bénítsák a Google Promote-ot, akkor arra is gondolnod kell, hogy legyen elég pénzed arra, hogy folyamatosan alkalmazz 1000 embert nem csak arra, hogy promote-álják a honlapodat és töröljék a konkurenciáét, hanem hogy az accountjukat 3 hónapig, 6 hónapig vagy akár egy évig is folyamatosan használják. Egy könnyű kontrol, mint pl a „a user sandbox” ezt a fajta bénítást sokkal nehezebbé és költségesebbé teszi.
A Google Promote és SEO különbsége
Végül az utolsó indok, amiről beszélni fogok(van még sok), hogy a Google Promote miért nem SEO pusztító az, hogy a legtöbb felhasználó nem fogja használni az alkalmazást vagy újítást, ha az nem mutat neki látható értéket. Volt egy rendszeres cikk/kiadvány azokról a vásárlókról, akik Apple iPhone-t vásároltak. A hihetetlen az volt ebben a cikkben, hogy az összes programnak, amiket letöltöttek, kevesebb, mint 5%-át használták egy hónap után, az első letöltéstől számolva. Itt meg kell jegyezzem, hogy kutatást végeztünk ehhez a cikkhez és sok hasonló üzenetet kaptunk: „igen, használtam a Google Promote-t pár napig vagy hétig, de meguntam”. Tehát, ha ez a szolgáltatás nem nyújt a felhasználónak olyan értéket, amit azonnal lát és hasznos neki, akkor nem fogja huzamosabb ideig használni.
A Google Promote előnyei
Jelenlegi állapotában a Google Promote nem SEO pusztító, de vannak tulajdonságai, amiket lehet hasznosítani. Először is, a tartalom minősége lehet a kulcs. Biztosíts hosszútávon jó minőséget, tárgyhoz kötődő, megbízható tartalmat a potenciális közönségednek. Továbbá optimalizáld az oldalt a tárgyhoz kapcsolódó kulcs szavakra és kategóriákra. Ez nem nagy ördöngősség, ha egy ember rákeres arra, hogy „távirányítós játék autó” és első helyen az ugrik ki neki, hogy „gyémánt nyaklánc”, akkor nagy az esélyed arra, hogy ideges lesz és törölni fog a listáról. Viszont, ha a honlapod arra van optimalizálva, amit keresnek és jó minőségű, akkor a felhasználónak elnyerheti a tetszését és nem csak visszatér oda vagy beteszi a kedvencek közé, hanem promote-álhatja is.
A Google Promote még kezdeti stádiumban van és ahogy a legtöbb szolgáltatásnál, amit a Google kreált, itt is nehéz megmondani, hogy mi fog kisülni belőle. A Google sok mindennel foglalkozik és olyan szolgáltatásokat választ, amik nem csak a legjobb élményt nyújtják a felhasználónak, hanem amik a legtöbbet profitálhatják és a legpraktikusabbak.