Elõrelépés csak a század közepén történt, amikor a késztermék ellenõrzése mellett megjelent a gyártásközi ellenõrzés is. Ezzel a metódussal idejében rájöttek a hiba keletkezési helyére, okára, így megelõzhették a sorozatos selejtgyártást, de legalábbis sokkal kisebb költségbe került az esetleges hibás darab kijavítása. Itt már nem a hibát vétõ megbüntetése volt a cél, hanem a hiba forrásának feltárása, és megfelelõ helyesbítõ intézkedéssel a folyamat módosítása. Az ipari fejlõdés következtében különféle társadalmi igények merültek fel, amely igényeknek megfelelõen az ellenõrzés külön, önállóan is megjelenik. Számos ellenõrzõ intézetet hoztak létre, melyeknek feladata a gyártótól független minõségellenõrzés, a minõség tanúsítása. Annak elkerülése érdekében, hogy a különféle tanúsítványok azonos értékkel rendelkezzenek szükséges volt szabványok létrehozására.
Mint a történelem során majdnem mindent a hadiiparban próbáltak ki, úgy a szabványosítás is innen indult el. Az elsõ próbálkozások Amerikában történtek a minõség szabványosítására, és ezek a próbálkozások oly sikeresek voltak, hogy két, a mai napig érvényben lévõ szabványt eredményeztek, a MIL-Q-9858 és a MIL-I-45208 szabványt. Az elsõ egy minõségirányítási rendszer elõírás, míg az utóbbi az ellenõrzési rendszer követelményit határozta meg. Ezek alapján dolgoztak ki az Észak Atlanti Szövetség részére egy szabványsorozatot, az AQAP-ot (AQAP: Allied Quality Assurance Application; Szövetségi Minõségbiztosítási Kiadvány). Az AQAP szabványok (AQAP-1, AQAP-4, AQAP-9) katonai jellegûek voltak. Jogos igény merült fel, hogy az iparon belül is legyen egyfajta szabvány, amely összehasonlítási alapként funkcionálhat, hiszen ha különbözõ ellenõrzõ testületek szabvány nélkül ellenõrzik, ellenõrizhetik a minõséget, akkor a pozitív értelemben vett minõség, mint fogalom talán meg is szûnne. 1979-ben jelent a BS5750 szabvány elsõ kiadása, amely erõsen támaszkodott korábbi szabványokra. Három részbõl állt, amelybõl az elsõ rész a minõségügyi, a második és a harmadik rész pedig az ellenõrzési rendszer elõírásait tartalmazta. Ezen szabvány elsõ változatát nem csak a vevõ és a szervezet közötti szerzõdéses kapcsolatokban alkalmazták, hanem a Brit Szabványosítási Intézet bevezette a harmadik fél általi regisztrációs rendszert, ahol õk, mint egy független szervezet, minden lehetséges vagy tényleges vevõ nevében regisztrálták azokat a vállalatokat, amelyek megfeleltek a szabvány kiválasztott részében foglalt követelményeknek.
Ez a helyzet kisebb-nagyobb mértékben az egész világra jellemzõ volt. Ez a „kisebb-nagyobb” kifejezés azonban a szabványok terén nem állhatja meg a helyét, tehát szükség volt egy nemzetközi minõségügyi szabvány kidolgozására. Ezt a feladatot az ISO (International Organization for Standardization; Nemzetközi Szabványosítási Szervezet) vállalt magára. Pár gondolatot engedjenek meg errõl a szervezetrõl. A szervezet 1947-ben kezdete meg mûködését. Történetének legsikeresebb szabványsorozata az ISO 9000-es. A minõség folyamatszabályozásával kapcsolatos szabványok kidolgozását 1983-ban kezdeményezte az ISO. Az ISO 9000-es szabványcsalád elsõ öt tagját 1987-ben léptették életbe. Ez is igazolja azt a fentebb tett kijelentést, hogy a klasszikus értelemben vett minõségügy, minõségbiztosítás nem egyidõs az emberiség történelmével.
A minõségügy történetét Mészáros Márton a STandard-Team Kft egri irodájának vezetõje állította össze. A 3. résszel 3 nap múlva jelentkezünk!
Forrás:
