Az utóbbi hetekben minden a koronavírusról szólt, hol, mennyi áldozat van, merre terjed a kór, milyen korlátozásokat vezettek be, mennyire hatékonyak a maszkok, hol lehet kapni őket, hogyan lehet megelőzni a fertőzést, mik a tünetek, mit javasolt tenni, az otthonlét alatt milyen programok vannak, ingyenesen elérhető ez, ingyenesen letölthető az, nem csoda, hogy a kíberbűnözök is megpróbálják kihasználni ezt a nagy dömpinget. Nemcsak a koronavírustól, hanem a zsaroló vírusoktól is tartani kell tehát ezekben a vészterhes időkben!

A hétköznapi felhasználók mellett az egészségügy is retteghet
Az egészségügyi intézményeket egyébként is szokták támadások érni, de most, a koronavírus idején sem kímélik őket a hekkerek. A kórházi rendszerek nagyon sok esetben elavultak, így nagyon könnyen sebezhetőek, valamint a fizetési hajlandóság is igen magas, mert a leállás súlyos problémákhoz vezethet, emiatt pedig vonzó célpontok a kíberbűnözök számára. Bár a hekkerek azt ígérték felhagynak a kórházak megtámadásával mégis nagyon sok támadás volt az elmúlt időszakban, többek között a WHO-t is egy nagyobb támadás érte ilyen téren, amit sikerült elhárítani.
A céges rendszerek is könnyen sebezhetőek a koronavírus miatt
Emellett a cégek is sokkal sebezhetőbbek a koronavírus miatt, hiszen a home office egy valóságos ketyegő bomba. Emberek ezrei kezdtek el otthonról dolgozni, de erre a legtöbb rendszer nem volt felkészülve, és nincsenek kiépítve a szükséges biztonságos hálózatok, a céges rendszerek nagyon sebezhetőek. Szakértők arra is felhívják a figyelmet, hogy egy összetett támadás akár több hónapot is igénybe vehet, így várhatóan csak június, vagy július környékén fognak jelentkezni az ebből adódó valós problémák.
Mit tehetünk mi felhasználóként?
Természetesen az egyszerű felhasználókat is érintik a kíbertámadások. A hekkerek kihasználva a felhasználók koronavírus miatti aggodalmát számos adathalász oldalt hoztak létre, gyakoriak a WHO, vagy más neves szervezet nevével való visszaélések is. Az adathalászat mellett a zsarolóvírusok szintén nem ritkák, de a legnépszerűbb még mindig a vírus email, amit valamely hivatalos szervezet e-mailjének álcáznak. Ezt az emailt onnan lehet felismerni, hogy van benne egy link, vagy csatolmány, amely megnyitásával aktiválódik a vírus.
Nézzük mit tehetünk annak érdekében, hogy ne essünk a vírusok áldozatává! Az Interpol javaslatai következnek!
- Ellenőrizd az email forrását, csak olyan csatolmányt tölts le, aminek ismered a feladóját!
- Csak megbízható forrásból származó email linkjét nyisd meg, csatolmányát töltsd le!
- Erősítsd meg a levelezőrendszered védelmét!
- Készíts biztonsági mentéseket, akár felhőre, akár külső meghajtóra!
- Használd a vírusirtók legfrissebb verzióját, a számítógépeden és a telefonodon is!
- Erős, egyedi jelszavakat használj, amiket gyakran cserélsz is!