A kínai Datong városát két óriáspanda őrzi – két hatalmas, több ezernyi napelemből megépített óriáspanda. A két állatka a mellettük lefektetett további panelekkel együtt összesen 1 négyzetkilométernyi területet fednek le, és 100 megawattnyi energiát termelnek.
Kína több napenergia termelésére képes, mint bármely más ország a világon – teljes kapacitásuk durván 130 gigawatt körül mozog. Ez a mennyiség többszöröse egy kisebb ország (mint például Magyarország, vagy az Egyesült Királyság) energia igényeinek.
A két pandán kívül természetesen számos más napelemfarmot is találunk Kínában (habár ezek már kevésbé díszesek) – ilyen például a világ jelenleg legnagyobb napenergia-farmja a Tengger-sivatagban, ami egymaga több mint 1500 megawatt megtermelésére képes.
Kína nem csupán nagy fogyasztó, de nagy gyártó is, ha a napelemekről van szó. A Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) szerint az ország készíti a világ napelemeinek több mint 60%-át. A kínai kormánynak egyértelműen érdeke, hogy minél nagyobb keresletet teremtsen a napelemekre.
Ez persze nem az egyetlen ok, amiért szorgalmazzák a megújuló energiaforrázások kiaknázását – az energiatermelés „megtisztítása” nemzetszintű missziónak számít Kínában, hiszen az ország áramtermelésének kétharmadát még mindig szénégetéssel állítják elő.
Nem meglepő, hogy az ország északi és északnyugati része tele van napenergia-farmokkal. Ezek a területek nagyok, nyitottak, és rengeteg napfényt kapnak, tehát ideálisak a napenergia előállítására. Az ország olyan ütemben szorgalmazta az ilyen farmok építését, hogy 3 évvel korábban elérték a 2020-as napenergia-kapacitási célokat.
A napenergiát nem csak az áramellátásra használják az országban. A megtermelt energiát földalatti hálózatok felmelegítésére használják, felolvasztva ezzel azokat a területeket, amelyeket örökfagy (permafroszt) fed. A felmelegített területeken újra megjelenhet a növényzet, otthonosabbá téve őket a környéken élők számára.
Nem minden napos, ami fénylik
A semmi közepére kihelyezett napelemeknek azonban van egy komoly hátránya is, aminek megértéséhez először értelmeznünk kell Kína népességének megoszlását az országon belül.
Szerencsére ezt Hu Huanyong, egy kínai földrajztudós 1935-ben már megtette helyettünk, amikor meghúzta a bizonyos „Hu vonalat” az Északkelet-Kína és Közép-Kína déli része között. A vonal nyugati részén helyezkedik el Kína területének 64%-a, a keletin pedig 36%-a, azonban ezen a kisebb, keleti részen él Kína népességének 94%-a.
Ezzel szemben az áramellátást biztosító nap- és szélenergiafarmok mind a sokkal kevésbé népes, nyugati területeken helyezkednek el, messze azoktól a településektől, amelyeknek nagy szükségük van rájuk. Ez egy rettenetesen alacsony kapacitásfaktort eredményez – a kapacitásfaktor mutatja meg, hogy egy erőforrás hány százalékát sikerül elektromos árammá alakítani.
Forrás: BBC
