A vár a nevét Mátyás király legendás hadvezéréről, Kinizsi Pálról a híres törökverőről kapta, aki minden csatáját győztesen vívta meg. A vár tökéletes látnivaló lesz kicsiknek, és nagyoknak egyaránt, hiszen nem csak történelmi értékével, ereklyéivel várják a látogatókat, hanem izgalmas programokkal is.

A Kinizsi vár története a XV. század elején indul, amikor is a Vezsenyi család megbízásából megépítették. A vár egyik érdekessége, hogy nem dombtetőre építették, mint általában, hanem a település egyik legalacsonyabban fekvő részére. Ennek két oka is volt: az egyik, hogy Budáról Olaszországig a tengerpart felé vezető egyik fontos kereskedelmi útvonal itt ágazott el, a másik pedig a várárokban lévő bővizű forrás volt. Így a várban élőknek ostrom idején sem kellett vízhiánytól szenvedniük. A vár 1472-ben került Kinizsi Pál kezébe, amit Hunyadi Mátyás adományozott neki. Kinizsi több átalakítást végzett a váron, például a várárkok, a palota és a várkápolna is az ő nevéhez fűződik. A 16. századtól a vár a Zichy család kezében volt, majd ezután az épületet csak börtönként használták, később pedig cselédek laktak benne. 1955-ben elkezdték a vár régészeti feltárását, és restaurálását.
A várba bejutva először egy patkó alakú bástyában találjuk magunkat, ahol a gyilokjárójára fel is mehetünk. A bástyában táblán kihelyezve a vár történetét ismertetik a látogatókkal. Ezután tovább haladva a fent említett bővizű forráshoz lyukadunk ki, amely a farkasvermet és a víztárolót táplálja. Ezt a belső udvaron találjuk meg, és teljesen egyedülálló jelenség hazánkban. A vártorony körül a várfalon belül is végigsétálhatunk, ahol az istállót, és a szervezett várjátékokat találjuk. Ezeket a reneszánsz játékokat július 1-től augusztus 21-ig minden nap 11 és 15 órakor láthatjuk, és részt is vehetünk bennük. A vár északi-nyugati csücskében található meg az egyik legizgalmasabb rész, a kápolna, ahol Kinizsi Pál reneszánsz stílusú, vörösmárvány szarkofágjának fedőlapját láthatjuk. A kápolna emeletén pedig híres királyok, hadvezérek, és történelmi magyarok szobrait állították ki.
A várról további élményeinket a következő oldalon találod..

A vár legmagasabb része és jellegzetesebb látnivalója, a gótikus lakótorony, amely négyszögletű és hozza magával a középkori jelleget. A toronyban minden szinten kiállítást láthatunk. Az alsó szinten például börtönt, de lovagtermet, őrszobát, és még illemhelyiséget is láthatunk. A toronyba feljutni egy szűk csigalépcsőn lehet feljutni, amin óvatosan közlekedjünk. A torony legtetején szép kilátásban lehet részünk a környékre, és a vár egészére.
A várba csak belépővel tudunk bejutni, amely egy felnőtt esetében 990 Forintba kerül. A kedvezményes jegy 690 Forint. Szerintem ár/érték arányban megéri ellátogatnunk ide, mivel igazi történelmi utazásban lesz részünk. Ajánlom mindenkinek, hogy legalább egyszer nézze meg a Kinizsi vár szépségét kívülről-belülről.