notification icon
Ne maradj le semmiről! Iratkozz fel értesítéseinkre!

Több vállalkozás, termelő összefogással is nyújthat be agrár pályázatot.

hirdetes

Konzorciumok az agrár pályázatokban

Pinterest logo

KÖVESS MINKET

PINTERESTEN

A mezőgazdasági pályázati rendszerben nagyon pozitív változások történtek, ami minden termelő helyzetére és működésére pozitív hatással lesz. Könnyebb rendszerben több pénzt lehet kapni, és ezzel sok mezőgazdasági szereplő nagy piaci előnyhöz fog jutni.

Agrár pályázat 2015

Nagy hangsúlyt kap a gazdák együttműködésének erősítése, amire több támogatást is kidolgoztak az új rendszerben. Az egyik ilyen az úgynevezett Rövid Ellátású Láncok (REL) kiépítése, ami a földrajzilag közeli vállalkozások és termelők együttműködését segíti, mint ahogy ez már Európa sok részén rendkívül sikeresen működik. 

 

Konzorcium az agrár pályázatokban


A gazdák együttműködését kívánják erősíteni azzal, hogy minden pályázat esetében felmerülhet a konzorciumi (több gazda, vállalkozó együttesen beadott) pályázat, ahol közösen valósítanák meg a beruházást és közösen élveznék az előnyeit is. Ilyen lehet egy közös vágópont kialakítása több állattartó által, gabonaszárító építése vagy valamilyen kockázatmegelőző (pl. jégháló) beruházás közös lebonyolítása, ami minden esetben javítaná a kihasználtságot, és akár 60-80%-kal csökkentené az egy gazdára eső költségeket! Az így beadott pályázatokat, 10-25% plusz támogatással “jutalmazzák” a bírálatnál.

hirdetes


A korábbi rendszerek bonyolultsága és átláthatatlansága visszaélésekre is adhatott okot, ami sok pályázni vágyónak elvette a kedvét a támogatások igénylésétől. Az új rendszer erre a problémára is megoldást nyújt, ugyanis a szakmai szempontok sokkal jobban tudnak érvényesülni, és egy jó ötlettel, jó pályázattal valóban mindenki támogatáshoz tud jutni.

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Szótár

az audit megállapításai

az összegyûjtött auditbizonyítékok és az auditkritériumok összehasonlító... Tovább

környezetközpontú irányítási rendszer, KIR

környezetközpontú irányítási rendszer KIR Egy szervezet irányítási rendszerének az a... Tovább

Tovább a lexikonra