Pont így képzeltem el a világháborús időket. Amikor a most 88 éves nagymamám elmesélte, hogy milyen volt átélni a világháborút, majd az ő szavaival élve, hogy „bejöttek az oroszok”, nahát azt pont így képzeltem el gyerekfejjel. De 23 éves fejjel közösen hallgatni az operatív törzs sajtótájékoztatóját az irodában is pont olyan, mint ahogyan elképzelem, hogy a világháború alatt azt hallgatták a rádióban, hogy miket bombáztak le éppen. Csak én élem meg ilyen drámaian a helyzetet?
23 éves fejjel ilyen megélni a koronavírus járványt
Ez a cikk úgy született meg, hogy a főnököm felhívott, hogy légyszi írj már több cikket a koronavírusról, mert csak az érdekli most az embereket, én pedig visszakérdeztem, hogy de mégis miről írjak, hiszen magam sem tudom pontosan, hogy mi történik körülöttünk. Majd ő azt válaszolta, hogy írd le azt, hogy hogyan éled át te ezt a helyzetet, hogyan látod te a dolgokat. 23 évesen nagyon nehéz megbirkózni a helyzettel, hiszen még nem találkoztam ilyennel ezelőtt. Nem tudom mit higgyek el, miben bízzak, kire hallgassak, és mire, hogy reagáljak, fogalmam sincs milyen súlyos valójában a helyzet. A legutóbbi nagy világválságkor még az általános iskola padját koptattam, és titkon reméltem, hogy hátha egyszer történik valami, és elmarad a tanítás, hát nesze, most, sok év múlva végre történt.
Még nem döntöttem el, hogy pánikoljak-e
Igen, nehéz döntés. Még nem hoztam meg. Mindig is aggodalmas típus voltam, de azért szeretem a tényeket mérlegelni, megalapozott döntéseket hozni. Emlékszem, mikor először felröppent a hír, és csak legyintettem, hogy ugyan hol van az ide. Mikor az első cikkemet írtam ezzel kapcsolatban összesen 106, azaz százhat hallottja volt a vírusnak (szemléltetésképpen csak tegnap 250-en haltak meg csak Olaszországban), nem vettem elég komolyan a dolgot. De nem vette komolyan más sem. Három hete Rómában is jártam, akkor még nem volt semmi baj, most viszont lezárták az egész országot. Próbálom megérteni, azt is, hogy ott mi történhetett, amiről ITT írtam részletesebben.
Na jó eldöntöttem, pánikolok
Eddig nem pánikoltam, viccelődtem, hogy minden királynak kell egy korona, de ezen a héten minden megváltozott. Talán a tőzsde megállása hozta ki belőlem. Nem vagyok orvos, egy egyszerű közgazdász diplomám van, talán ezért ez kongatta meg nálam a vészharangot, hogy talán ideje kétségbeesni, hiszen nagy a baj. Én minden erőmmel nem akarok pánikolni, de nem mehetek a kedvenc együtteseim koncertjére, lemondtak rangos sporteseményeket, bedőlt a tőzsde, nagy cégek állnak a csőd szélén, mindenki félti a munkáját körülöttem, veszélyzónák alakultak ki, és fogalmam sincs mi lesz ezután. Talán lelkiismeret furdalásom kéne, hogy legyen, mert az a legnagyobb problémám, hogy nem mehetek koncertekre, hogy elmarad a legjobb barátnőm diplomaosztója, amiért 3 és fél éven keresztül dolgozott, és hogy vajon hogyan fog helyreállni a gazdaság?
Így érint engem a koronavírus járvány
Gyanítom még nagyon a járvány elején vagyunk, de egyelőre a mindennapjaimat nem befolyásolja, csinálom a dolgaimat, ahogy szoktam. Most is éppen vonaton pötyögök hazafelé, persze csak miután egy negyed doboz kézfertőtlenítővel mindent alaposan lemostam. Azért csak negyeddel, mert ugye ezzel is spórolni kell, mert már nem lehet venni, ez is csak régről van. Na és igen megyek haza vidékre, de tegnap még kérdéses volt ez is, mert azt pletykálták, hogy lezárják egész Budapestet, ami nem igaz! Pont hallgatom, ahogy egy néni telefonál, és mondja, hogy „igyekezzetek a hazamenéssel”. Én tényleg nem akarok pánikolni, de az egész olyan drámai, mintha csak egy világháború előestéje lenne.
Na jó eldöntöttem, nem pánikolok
Na jó gyorsan le is szállok erről a pánik vonatról. Tegnap azzal hívott fel a lakótársam, hogy nem-e lemegyek a boltba bevásárolni, mert ő nem ér rá, és fél, hogy mire igen, addigra elfogy minden. Én pedig csak legyintettem, hogy nem megyek, most voltam, felelős felnőtt módjára vettem egy túró rudit, meg egy dobozos kólát, és megállapíthatom semmi oka pánikolni. Jól tudom, hogy a lezárt Olaszországban is biztosított az ellátás, hiszen utána olvastam, de a sok inger, ami ér, mégis arra késztet, hogy vegyek én is meg sok-sok mindent. De nem fogok, azt hiszem. De talán ez a rossz döntés, nem tudom. Az volt a tervem, hogy holnap elmegyek ahhoz a 88 éves nagymamámhoz, aki átélt egy világháborút, 56-ot, valamint egy rendszer megdöntését, de lehet, hogy ez is rossz döntés.
