Kórházzá alakították a Central Parkot, 4000 rendőr fertőződött meg, ez a két dolog tökéletesen leírja a New York-i állapotokat. Amerikában robbant a bomba a koronavírussal kapcsolatban. Az Amerikai Egyesült Államok a koronavírus új gócpontjává nőtte ki magát, feltehetőleg a túl késői beavatkozás miatt. Még az amerikai elnök, Donald Trump próbál megnyugtatni mindenkit, és annak a látszatát kelteni, hogy megfelelően kezelik a helyzetet, valójában elszabadulni látszik a pokol, amit mi sem bizonyít jobban, hogy már a Central Parkban is kórházat rendeztek be, és 4000, a járvány megfékezésében résztvevő rendőr is elkapta a vírust.

Koronavírus az Egyesült Államokban
Jelenleg az Egyesült Államokban van a legtöbb koronavírussal regisztrált fertőzött egyén, számuk egészen pontosan: 143 025. Ebből pedig 2513-an veszítették életüket eddig, közülük 776 New York városban, 144-en pedig Washingtonban. Trump felvetette, hogy két hétre karantén alá kellene helyezni a magasan fertőzött Connecticut-ot, New York államot és New Jersey-t, azonban erről egyedül nem hozhat döntést, az állom kormányzói pedig ellenzik ezeket a téréségeket szétválasztó intézkedéseket. Tudni kell, hogy a három állam szinte egyként működik, ami a munkahelyeket illeti. Rengetegen ingáznak a 3 államon belül. Ráadásul a fertőzés már rég szét lett szórva, hiszen aki tehette, már elhagyta New Yorkot.
Az elnök lélegeztetőgépeket ígért
Donald Trump a helyzet kialakulása miatt az előző vezetést okolja, mert véleménye szerint nagyon el lett hanyagolva az egészségügyi rendszer, nem állnak rendelkezésre megfelelő számú, és állapotú eszközök, amik segítenének, mint például lélegeztetőgépek sem. Éppen ezért ígéretet tett arra egy múl heti sajtótájékoztatójában, hogy 100 ezer lélegeztetőgépet szerez be az elkövetkező 100 napra. Ennek érdekében mindenkit mozgósított, a General Motors-t felhatalmazta, hogy az autók gyártásáról álljon át lélegeztető gépek készítésére, továbbá tárgyalt a Boeing elnök-vezérigazgatójával, aki ígéretet tett heti ezer darab arcvédő gyártására.
Nagyobb a baj, mint gondolták volna
Már a New York egyik jelképeként ismert, egyébként turistákkal, és a város zajából kiszakadni vágyókkal teli Central Parkban is ideiglenes sátras kórházakat húztak fel. A sátor kórházat kedden nyitják meg, és légúti osztály terjeszkedik ide. Közben pedig 4000 New York-i rendőr tesztje lett pozitív. Láthatjuk tehát, hogy nem éppen vannak jó helyzetben most az amerikaiak. Mellbevágó volt, amikor bejelentette az elnök: „hogy, ha a halottak száma 100 ezer alatt marad, akkor jó munkát végeztünk.” Dr. Anthony Fauci az országos allergológiai és fertőző betegségek központjának igazgatója szerint több mint 100 000 halálesetre és mintegy egymillió fertőzöttre lehet számítani.