Ezek szerint az állatok sincsenek biztonságban, az egyik New Yorki állatkertben ugyanis több nagymacska, tigris és oroszlán is bizonyítottan megfertőződött koronavírussal. Bár eddig úgy tartották, hogy a vírus csak emberről emberre terjed, egyre több olyan esetről lehet hallani, hogy a háziállatok is megfertőződtek. Egyelőre arra semmilyen tudományos bizonyíték nincs, hogy ez fordítva is működik, tehát az állatok nekünk is átadhatják a kórt.

Több tigrisnél és oroszlánnál is kimutatták a vírust
New York Bronx negyedének állatkertjében a Nadia névre keresztelt tigris produkált először meglehetően furcsa tüneteteket, amire az alkalmazottak gyanakodni kezdtek, szárazan köhögött és szokatlanul évágytalan volt. Bár először nem sejtették mivel állnak szemben, vérmintát vettek, ultrahangos vizsgálatát is végeztek, tekintettel arra, hogy az Egyesült Államokbeli New York lett a koronavírus új gócpontja, egy koronavírus tesztet is elvégeztek az állaton, ami pozitív lett. Majd a többi nagymacskát is kivizsgálták, és kiderült, hogy további 3 tigris, valamint 3 oroszlán szintén megfertőződött koronavírussal.
Az állatkert már régóta zárva van
Tekintve, a New York-ban uralkodó drasztikus állapotokat az állatkert természetesen már régen bezárta a kapuit, március közepe óta már nem fogad látogatókat. Az eddigi információk alapján a nagymacskák vélhetően az egyik tünetmentes, de koronavírussal fertőzött állatkerti alkalmazottól kaphatták el a kórt. Kiemelték azt is, hogy nincs egyelőre semmi olyan tudományos bizonyíték, hogy a vírust az álatok is átadhatják embereknek. Akik pedig ezért raknák utcára kiskedvenceiket súlyos büntetésre számíthatnak.
New Yorkban egyébként sem túl jó a helyzet
Eddig a legtöbb megbetegedést az Egyesült Államokban regisztrálták, Kínában induló, majd Olaszországban, és más európai régiókan is tomboló vírus gócpontja most egyértelműen Amerika, többek között New Yorkban is nagy a baj. Az elnök Donald Trump felszólította az autógyárakat, hogy álljanak át lélegeztetőgépek gyártására, már a Central Parkban is ideiglenes kórházat húztak fel, az egyébként tömött városban, ahol egy átlagos napon alig lehet megmozdulni, most a korlátozások miatt teljesen üresek az utcák. Jelenleg 337 678 regisztrált fertőzött van az Egyesült Államokban, a kórban elhunytak száma pedig 9647, amiből a legtöbben, 3048-an New York városában hunytak el. Bár az ország legnépesebb városának számító New York lakossága agglomerációk nélkül is meghaladja a 8 millió főt, így is extrém magas az elhalálozottak száma.