A magyar exportáruknak Kínában egyre több jelentősége lehet, hiszen a kínai középosztály évről évre gyarapszik, amely szektor Magyarország számára fontos vásárló lehet. – közölte az agrárminiszter csütörtökön a Kossuth Rádió Jó Reggelt, Magyarország! című műsorában.

Nagy István elmondta, hogy Kína gazdaságilag az elmúlt években folyamatosan fejlődik, ezáltal a prémiumkategóriás termékekért magasabb árat is hajlandóak fizetni. A kínaiak adnak a presztízsre, így náluk a magyar termékek kelendők. – mondta el a miniszter.
A Kínai Nemzetközi Import Expón olyan magyar termékek iránt volt a legnagyobb érdeklődés, mint a tokaji bor, a libatoll, sajtkészítmények, száraz vörösborok és az ásványvizek.
Mivel Magyarország nem nagy ország, és munkaerőhiány is fennáll, így nem képes nagy mennyiségű, olcsó árut előállítani. Ezáltal hazánk lehetősége a prémiumkategóriás termékekben rejlik. Emellett ezeknek a termékeknek a fogyasztása persze presztízskérdés is egyaránt. – nyilatkozta Nagy István.
„Kínában szokás, hogy ajándékba élelmiszert visznek, ezért fontos, hogy milyen a termékek megjelenése, csomagolása. Szemben az európai trendekkel, ahol az olcsó és környezetbarát megoldások a jellemzőek, Kínában a színesebb, mívesebb csomagolással lehet sikeresen terméket eladni” – mondta.
Mivel manapság egyre nagyobb az igény az online vásárlásokra, az agrárminiszter kínai látogatásán a Cityshop vezetőjével, illetve a világ egyik legnagyobb online kereskedelmi áruházának, az Alibaba egyik igazgatójával is egyeztetett a magyar termékek online áruházakban történő megjelenítéséről. A megnövekedett online kereskedelem miatt ezt a lehetőséget muszáj megragadni, hiszen így nagyobb eséllyel robbanhatnak be a magyar termékek a kínai piacra. A miniszter emellett még a Bright Food és a Greenland képviselőivel is egyeztetett a magyar termékek online értékesítéséről.
Nagy István arról is beszélt, hogy a korábbi madárinfluenza és a sertéspestis miatti vétót is szeretnék visszavonatni, hogy még több terméket tudjon hazánk exportálni. Ezek a vírosok már több éve nincsenek Magyarországon, amit már a kínai szakemberek is megerősítettek. Így a kínai előírásoknak megfelelően, hamarosan befejeződhetnek az egyes magyar exportcégeket auditáljása.
A kínai piacon is szeretnének olyan termékegyütteseket megismertetni, mint például a libamáj és a tokai bor, amelyek esetén egyik termék húzza a másikat. Ezeket szeretnék a külföldi fogyasztókkal is megismertetni, hiszen a magyar piacon is jól működik.
Nagy István Orbán Viktor miniszterelnök kíséretében utazott Kínába, hogy részt vegyen az első Kínai Nemzetközi Import Expón. A sanghaji expóra látogató magyar kormányzati delegáció tagja volt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Palkovics László innovációs és technológiai miniszter is.
Forrás: MTI