
ISO 9001, ISO 14001 ISO 17799 rendszerkiépítéshez, állami támogatás segítségével kérje ajánlatunkat itt!
Összesen 60-70 millió forintot fizetnek ki a Nemzeti Fejlesztési Terv finanszírozására, a rendelkezésre álló forrásból- közölte Kiss Péter kancelláriaminiszter pénteken Vasmegyében. Eddig 26,7 milliárd forintnyi támogatást ítéltek oda a régióból érkezett 849 pályázatra.
"Ezt a pénzt ahhoz kell mérni, hogy 2004-ben a regionális fejlesztési tanácsnak még 600 millió forintja volt fejlesztésekre, idén pedig már 2,5 milliárd, ehhez a saját erõhöz, nemzeti forráshoz jön hozzá az uniós támogatás, amely megtízszerezi a forrásokat" - mondta.
A régió az 5,2 milliárd forintnyi állami támogatásból 13 milliárdért önkormányzati beruházást valósít meg, ami két és félszeres hasznosulást jelent.
Szükséges a helyi támogatás
Van egy harmadik pillére is a támogatások sikeres felhasználásának és ebben nagy szerepe van a kistérségi megbízottak hálózatának. Fontos, hogy a helyi társadalom mögötte álljon a fejlesztési elképzeléseknek, hogy olyan beruházások valósuljanak meg, amelyeket a helyben élõk akaratát és vágyát fejezi ki - fûzte hozzá a miniszter.
Az oszkói tanácskozáson felszólaló kistérségi megbízottak egyetértettek abban, hogy a régió számára a legfontosabb a gazdasági tengelynek is ígérkezõ észak-déli irányú közlekedési útvonalnak, az M86-M9-es út kiépítése, amelyet az új Borostyánkõ útvonalnak is neveznek.
A tanácskozáson elhangzott: a Gyõr-Moson-Sopron megyét, Vas megyét és Zala megyét magában foglaló Nyugat-dunántúli Régióban 22 kistérség mûködik, amely 650 települést fog össze.
ISO 9001, ISO 14001 ISO 17799 rendszerkiépítéshez, állami támogatás segítségével kérje ajánlatunkat itt!
Forrás: