A népegészségügyi termékadó (neta) január 1-től általánosan 20 százalékkal emelkedik. Az adó olyan termékeket érint, mint az egészségügyi kockázatot jelentő ételek és italok, illetve emellett az adóköteles italok körébe tartozik újévtől a gyümölcspárlat, a pálinka és a gyógynövényes italok is.

Január egytől az üdítőitalok, szörpök, a taurint tartalmazó és nem tartalmazó energiaitalok, a cukrozott kakaópor, az előrecsomagolt cukrozott készítmények, a sós snackek, ételízesítők, ízestett sörök, illetve az alkoholos frissítők és a gyümölcsízek adómértéke nől. A jogszabály-módosítással az üdítőitalok adómértéke literenként 7 forintról 15 forintra nő. A módosítással az üdítőitalok adója jobban igazodik a literenként 200 forintos, a szörpöké pedig a 240 forintos mértékhez.
A Pénzügyminisztérium közölte, hogy a neta egyik célja, hogy szűkítsék az egészségügyi kockázatot jelentő termékek körét, vagyis fogyasztásukat és előállításukat is visszaszorítsák. A jelentések szerint a termékadóból származó összes bevétel csupán 9 százaléka ered az adóköteles üdítőitalok után fizetendő netából, ezzel szemben az adóköteles termékek kereskedelmi összforgalmából az adóköteles üdítőitalok mennyiségi részesedése a legnagyobb, 65 százalékot tesz ki.
Az egészségi kockázatot jelentő termékek forgalmazásából származó bevétel egy részét egészségügyi, népegészségügyi célokra szeretnék majd fordítani.
Forrás: MTI