„2020. márciusban a bruttó átlagkereset 400 400 forint volt, 9,0%-kal magasabb, mint egy évvel korábban. 2020. január–márciusban a bruttó átlagkereset 384 200, a nettó átlagkereset 255 500 forint volt, mindkettő 9,1%-kal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva.”-közölte a ksh.hu. De vajon mi lehet a számok mögött?

Valóban nőtt az átalagkereset a koronavírus alatt?
Miközben mindenhol csak azt hallom, hogy „ezt bocsájtották el, őt küldték el, ő pedig fizetésnélküli szabadságon van, neki visszavették a fizetését, de örül, hogy mehet dolgozni egyáltalán” a statisztikai adatokban az látszik, hogy nőttek a fizetések, amit elég nehéz elhinni. Az igazság az, hogy a mostani rendelkezésre álló márciusi adatokból nem lehet igazán messzemenő következtetéseket levonni, az koronavírus járvány gazdasági következményei még nem látszanak meg drasztikusan a számokban. A veszélyhelyzetet Magyarországon 2020. március 11-én, tehát a hónap közepén hirdették ki, a kijárási korlátozások pedig március 28-tól voltak érvényben. Voltak gazdasági ágazatok, amelyek esetében ezeknek az intézkedéseknek a nyomai már a márciusi számokban is meglátszanak, de szakértők szerint sok esetben a válság valódi hatásának vizsgálatához meg kell várni az áprilisi adatokat is.
Vannak nyertesek
A különböző gazdasági szektorokban különbözőképpen alakultak az átlagkeresetek. A pénzügyi, biztosítási tevékenységet végzők körében volt a legnagyobb mértékű a növekedés, ők átlagosan 58 957 forinttal többet vihettek haza, mint egy hónappal korábban, 2020. februárjában. Mi ennek az oka? Valószínűleg az, hogy a tavalyi éves teljesítményüket eddigre értékelték, eddigre jelent meg a bérükben a teljesítményük után járó jövedelem emelkedés. A szakmai, tudományos, műszaki tevékenységi körben dolgozóknak is nőtt a fizetésük, bár nem ilyen mértékben, egészen pontosan 37 750 forint az emelkedés itt. Az iparban és a feldolgozóiparban dolgozók bére szinte azonos mértékben 21 ezer forinttal emelkedett februárról márciusra.
És vannak vesztesek is
De nem mindenhol ilyen jó a helyzet, olyan szektor is van, ahol csökkentek a fizetések, méghozzá nem is akárhol, hanem a vendéglátásban. A szálláshely-szolgáltatásban és vendéglátásban dolgozók átlagkeresete 7898 forinttal csökkent. Ami jó bizonyíték arra, hogy ez az ágazat volt az első, amin mély nyomot hagyott a koronavírus, és lehet következtetni, hogy a következő havi adatokban más szektorok is hasonló képet fognak festeni. És ehhez a számhoz még vegyük azt is hozzá, hogy 2020 márciusában az előző hónaphoz képest 56 ezer fővel kevesebben dolgoztak, és egy elég jelentős részük szállodákból, vendéglátóhelyekről került elbocsájtásra.