notification icon
Ne maradj le semmiről! Iratkozz fel értesítéseinkre!

Mit tegyünk a nyugtával?

hirdetes

Mit tegyünk a nyugtával?

Bartos Dóra könyvelő
Facebook logo

KÖVESS MINKET

FACEBOOKON

A vásárlók által kapott nyugták, blokkok, számlák körül nemrégiben ismét viták alakultak ki, ugyanis felmerült annak a rendelkezésnek a bevezetése, mely szerint az adóellenőrök a vevőtől is kérhetnék a számlát a bolti vásárlások után, és ha nincs meg, büntethet

Vásárlói büntetés

A pénzügyminisztérium korábbi tervei szerint a vásárlókat is meg lehetne büntetni, ha elveszítik vagy el sem kérik el a boltban kapott nyugtát. Gyakorlatban ez úgy valósult volna meg, hogy az üzletből kilépve, egy bizonyos ideig és távolságig meg kellett volna őrizni a kasszánál kapott blokkot. Ha a revizoroknak mégsem tudtuk volna megmutatni azt, akkor a 20%-os forgalmi adó összegével megegyező büntetést róhattak volna ki ránk.

Volt olyan kormányzati elképzelés is, miszerint a nyugtákra, blokkokra rá kellene írni, hogy személy szerint ki a vásárló. Természetesen ebből a tervezetet azért sem lehet semmi, mert a pénztárosnak nincs is joga a vásárló iratait ellenőrizni, így ehhez is törvénymódosításra lenne szükség. Ez a változtatás azonban a személyes adatok védelmével összhangban kellene, hogy álljon, melyet meglehetősen nehéz lett volna teljesíteni.

A pénzügyi tárca legújabb javaslata szerint a magánszemélyeket szeretnék rávenni arra, hogy bizonyos háztartási szolgáltatásokról (ápolás, takarítás, felújítás stb.) számlát kérjenek, melynek egy részével csökkenthetnék személyi jövedelemadójukat. Ezzel a tervezettel viszont az a gond, hogy kedvezmények köre, és annak felső határa nem mindenki számára nyújthat megoldást. A módosítással a kormány azt szeretné elérni, hogy a szolgáltatást igénybevevők érdekeltek legyenek a bizonylatolási kötelezettség betartásában.

hirdetes

Bizonylat megőrzés

A bizonylatok megőrzésének kötelezettségéről az szja törvény ad útmutatót, mely szerint a termék vagy szolgáltatás értékesítését végző köteles bizonylatot (számla, egyszerűsített számla, nyugta) kiállítani. Ezekben az esetekben még a pénztárgép típusa sem mindegy, csak olyan nyugtát lehet kiadni, amelyet a jogszabály által jóváhagyott pénztárgép ad ki. Általában a bizonylatokat az ezek vezetésére kötelezett adózó az adóhatósághoz bejelentett helyen köteles őrizni.

Ezzel bizonyítható ugyanis a könyvelés hitelessége, például az elszámolt költségek. Az adózás rendjéről szóló törvény szerint a bizonylatokat úgy kell kiállítani, hogy az az adó összegének, a mentességnek, a kedvezménynek, továbbá ezek megfizetésének illetve igénybevételének megállapítására, ellenőrzésére alkalmas legyen.

Az APEH az ellenőrzései során kérheti a bizonylatokat, az adózónak pedig kötelessége 3 munkanapon belül a rendelkezésére bocsátani a szükséges papírokat. Ha viszont e kötelezettségeinek nem tesz eleget az adózó, illetve nem segíti elő az adóhatósági ellenőrzést, akkor mulasztási bírsággal sújtható.

hirdetes

Adókötelezettség

Abban az esetben, ha az iratok hiányosak vagy rendezetlenek, illetve a nyilvántartások pontatlanok, így az adókötelezettség megállapítására alkalmatlanok, akkor az adóhatóság egy határidő kitűzésével engedélyezi, hogy az adózó azokat a jogszabálynak megfelelően rendezze, pótolja, javítsa.

A bizonylatolásra vonatkozó szabályok megsértése után magánszemély adózó legfeljebb 200 ezer forint, más adózók pedig legfeljebb 500 ezer forint mulasztási bírsággal büntethető.

Az említett, jelenlegi szabályok mellé szerette volna bevezetni a kormányzat - először - a vásárlók büntetését, majd a személyi jövedelemadóból való levonhatóságot. Az első tervezet erős ellenszenvet és tiltakozást váltott ki a közvéleményből, így maradt a személyi jövedelemadóból való levonhatóság kedvezménye. Ezt a tervezetet azonban még nem fogadta el az Országgyűlés.

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Szótár

újramunkálás

tevékenység egy nem megfelelõ terméken, hogy az teljesítse a követelményeket ... Tovább

folyamat

egymással kapcsolatban vagy kölcsönhatásban álló tevékenységek olyan sorozata, amely... Tovább

Tovább a lexikonra