Olaszországot példátlan módon ledöntötte a lábáról az új koronavírus, olyannyira, hogy a kormány arra kényszerült, hogy az először még csak az észak-olasz régiókban elrendelt karantént az egész országra kiterjessze. Olaszországban a regisztrált fertőzött betegek száma meghaladja a 10 000 főt, a koronavírusban elhunytak száma pedig a jelen pillanatban 631 fő. A járvány gyakorlatilag egyik napról a másikra jelent meg az országban és kezdett el tombolni. De vajon mi lehet az oka, és mennyi annak az esélye, hogy Magyarországon is hasonlók történnek?

Olaszország a koronavírus járvány Európai gócpontja
Egyértelműen kijelenthetjük, hogy Olaszország vált az új koronavírus Európai központjává, gyakorlatilag Kína után itt regisztráltak eddig a legtöbb fertőzöttet, valamint a legtöbb ebből adódó haláleset is itt történt. Ráadásul összehasonlítva a többi országgal igen magas a halálozási arány is. A járvány egyik pillanatról a másikra sújtott le, többféle elmélet is születette róla, hogy ez mégis hogyan lehetséges. Egyszer csak arra lett mindenki figyelmes, hogy lefújták a Velencei karnevált, és több Lombardiai városban is karantént rendeltek el. A helyzet azóta odáig fajult, hogy egész Olaszországot karantén alá vonták.
Az olaszországi válságos helyzet kialakulásának okai
Nehéz megmondani, hogy egészen pontosan miért alakult ki ez a válsághelyzet a koronavírus miatt Olaszországban, de van egy-két tényező, ami némi magyarázattal szolgálhat. Bár Magyarország egészségügyi rendszerénél jóval fejlettebb az olasz, különösen az említett északi tartományokban, de még így is csak az európai élmezőnyben kullognak. Egyértelmű, hogy a kórházak, valamint egészségügyi dolgozók kapacitása egy ilyen hirtelen megugró járvánnyal nem tudja felvenni a versenyt, de valószínűleg ez hazánkban sem lenne másként. Azonban a legnagyobb problémát nem is ezt jelenti.
Olaszország elöregedő társadalma rosszul reagál a koronavírusra
A legnagyobb probléma Olaszországban, hogy a lakosság egyharmada 65 év feletti. A koronavírus pedig pontosan az idős szervezetekre jelent különös veszélyt. Még a fiatalabb korosztályban nagyon alacsony a halálozási ráta, 40 év alatt 0,2%, 40 és 50 éves kor között 0,4 %, 50, valamint 60 év között 1,3%, addig e felett már jóval magasabb, méghozzá 60 év 70 év között 3,6%, 70 és 80 év között 8,0%, 8 év felett pedig 14,8%. Olaszországban az elhunytak 80% 70 év felett van. Gyakorlatilag az is előfordulhat, hogy egy egészséges fiatal szervezeten észrevétlenül áthalad a vírus, míg az idősebbeket szinte biztosan ledönti a lábukról. Magyarország Olaszországhoz képest sokkal jobb helyzetben van, mert a lakosság sokkal fiatalabb, gyakorlatilag hozzuk az európai átlagot ebben a tekintetben, még Olaszországban a legmagasabb a medián-életkor.
Olaszországban sokan laknak kis helyen
Egy másik tényező, ami segíti a vírus gyors terjedését az Olaszország magas népsűrűsége. Bizony elég sokan laknak a nem túl nagy olasz csizmán. Összesen 60 488 000 fő lakik 301 338 négyzetkilométeren, amivel Olaszország a negyedik legnépesebb, valamint legnagyobb népsűsűséggel rendelkező ország Európában, pedig területe ezt egyáltalán nem indokolja. Ráadásul a déli és északi részek között nem egyenletesen oszlik meg a populációs, a járvány pedig éppen a jóval sűrűbben lakott északi országrészen ütötte fel a fejét. Magyarország jóval alacsonyabb népsűrűséggel bír, csaknem fele akkorával, mint az olaszok, még ott átlagosan 195-en élnek egy négyzetkilométeren, addig hazánkban csupán 105-en. Fontos kiemelnünk, hogy ez egy átlag, az érintett északi tartományban még ennél is magasabb ez a szám.
Tehát alapvetően mi sokkal jobban állunk, min az Olaszok, a kérdés, hogy mennyire tudjuk hatékonyan, és rugalmasan kezelni a koronavírus okozta nehézségeket, és tudunk megfelelően reagálni a történésekre.