notification icon
Ne maradj le semmiről! Iratkozz fel értesítéseinkre!

Fiatalok és álláskeresők számára új pályázat indul

hirdetes

Pályázat indul az álláskeresők és a fiatalok számára

SzSz
Facebook logo

KÖVESS MINKET

FACEBOOKON

A 30 év alatti fiatalok és a 30 év feletti álláskeresők mintegy negyvenmilliárd forintra pályázhatnak új vállalkozásuk elindítására. Ez fejenként 4,5 millió Forint támogatást jelent. 

Pályázat

Magyarországon csaknem nyolcezer fiatal és álláskereső pályázhat egy új program keretében vállalkozásuk elindítására. A pályázat keretében negyvenmilliárd forintot fordítanak a 30 év alatti fiatalokra és a 30 év feletti álláskeresőkre, akik fejenként 4,5 millió forint támogatást is kaphatnak. A program célja, hogy a hazai vállalkozási hajlandóságot növeljék a fiatalok körében is, emellett pedig  teljes foglalkozatottság elérése. 

Bodó Sándor, a foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkár elmondta, hogy az álláskeresők foglalkoztatási szintjének növelése érdekében különösen indokolt körükben a vállalkozói aktivitás ösztönzése, az új vállalkozások létrejöttének támogatása, képzettségük fejlesztése, a vállalkozással kapcsolatos szemléletformálásuk javítása. Hazánkban jelenleg a munkahelyteremtők 60%-a egyéni vállalkozás.

hirdetes

A program teljes kerete 46 milliárd forint, amelyből hatmilliárd forint a résztvevők képzését támogatja. A fennmaradó összegből a 30 év felettiek által létrehozott vállalkozások részére 13,35 milliárd, még a 30 év alatti fiatalok által létrehozott vállalkozásokra 26,65 milliárd forintot szánnak. Ez a két pályázati lehetőség mintegy nyolcezer vállalkozás elindulását segítheti elő 2022-ig, melyből 2627 vállalkozás a 30 év felettiek, 5236 vállalkozás pedig a 30 év alattiak körében jöhet létre.

hirdetes

A program keretében már 2019 tavaszától indítanak képzéseket, ahol lehetőség lesz a konkrét támogatási igények benyújtására, a képzések sikeresek elvégzése és az üzleti tervek elfogadása után. 

Mészáros József, a Magyar Államkincstár elnöke elmondta, a kincstár a programot 21. századi eszközökkel és szemlélettel hajtja végre, ezért minden vállalkozni akaró személynek ügyfélkapu regisztrációt kell szereznie, mivel a program a felületen keresztül lesz elérhető. Az érdeklődők ezen az keresztül férhetnek hozzá a már élő régiós előregisztrációs felületekhez a hamarosan induló képzésekre.

Forrás: MTI

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Szeretem a bankom

A Budapest Bank szeretem a bankom kampányának online marketing csődje, avagy amikor nem... Tovább

auditbizonyíték

az auditkritériumokra vonatkozó, igazolható feljegyzések , ténymegállapítások, vagy... Tovább

Tovább a lexikonra
Pályázat