Prága nem csupán Csehország, hanem egész Európa egyik legnépszerűbb turista célpontja, és ha az ember csupán egy napot tölt el a cseh fővárosban, akkor egyértelművé is válik számára, hogy miért. Prága évente nagyjából 4 millió látogatót vonz a világ minden pontjáról, köszönhetően több évszázadra visszanyúló történelmének és persze az ezeket megtestesítő, különféle művészeti korszakokat idéző épületeknek is. Akár palotákat, akár templomokat, parkokat vagy tereket szeretnél megcsodálni európai időutazásod során, Prágát nem hagyhatod ki megállóid közül. Na persze keveseknek van ideje arra, hogy mindent megcsodáljanak, amit ez a bámulatos város kínál, ezért gyűjtöttünk most össze néhányat Prága legszebb látványosságaiból!

Legjobb prágai látványosságok: Prágai vár
A város legjellegzetesebb fő látványossága minden kétséget kizáróan a Prágai vár, amire inkább egy egész épületegyüttesként tekinthetünk. A több évszázados múltra visszatekintő várhoz tartozik a királyi palota, egy katedrális, három templom, egy bazilika, egy monostor, néhány torony, a királyi istállók és persze a csodaszép kertek (hogy csak néhány jelentősebb elemet említsünk).
A vár eredetileg egy fából épített erőd volt a IX. században, amelyet földbástyák erősítettek meg. A XI. században aztán már a királyi palota is itt épült meg, a XIV. században pedig kezdetüket vették a Szent Vitus-Székesegyház munkálatai is.
Legjobb prágai látványosságok: Óvárosi főtér
A helyiek és a turisták köreiben is népszerű óvárosi főtér a Vencel tér és a Károly híd között helyezkedik el Prága Óvárosában. A tér látványos ízelítőt kínál a cseheket befolyásoló építészeti stílusokból: láthatunk itt barokk, román, rokokó, gótikus és reneszánsz épületeket is, amihez elég csak 360°-ban körbeforogni a tér közepén.
Már csak a téren végigsétálni is emlékezetes élmény, de a megfáradt felfedezők egy kávéra is beülhetnek valamelyik oldalon, hogy megcsodálhassák a tér fölé magasodó Týn-templom gótikus tornyait. A tér közepén Husz János pap és reformátor szobra díszeleg.
Legjobb prágai látványosságok: Károly híd
A Moldvát átszelő Károly híd Prága Óvárosát és Kisoldalát köti össze egymással. A Prágai váron kívül ez a cseh főváros legjellegzetesebb és leghíresebb látványossága. Építését IV. Károly rendelte el 1357-ben, miután az elődjéül szolgáló Judit hidat egy áradás 1342-ben lerombolta.
A gyalogos híd két oldalát 30 barokk stílusú szobor szegélyezi, de gyakran találhatók rajta árus standok, zenészek és egyéb előadók is. Szinte lehetetlen olyan időpontot kifogni, amikor nincs legalább néhány ember a hídon, hiszen a város egyik legforgalmasabb látványossága (és a gyalogos közlekedés egyik fontos eleme). Aki kevésbé zsúfolt körülmények között szeretné látni, az este, éjszaka vagy hajnalban tekintse meg. Nem csak maga a híd, hanem az arról nyíló kilátás is emlékezetes – minden prágai út egyik fénypontja!
Legjobb prágai látványosságok: Spanyol zsinagóga
A prágai Spanyol zsinagóga közvetlenül az óváros szívében, a város zsidónegyedében található. Az épületet 1868-ban húzták fel Prága első zsidó imaházaként, és sokan a mai napig Európa legszebb zsinagógájaként tekintenek rá.
Az épületet gyönyörű festettüveg-ablakok, stílusos, kézzel festett vallásos motívumok és bámulatos arany csempék díszítik. Leglátványosabb része kétségtelenül hatalmas központi kupolája, amelyben galériákat is találunk.
Legjobb prágai látványosságok: Szent Vitus-székesegyház
Európa egyik leggazdagabb templomát hat évszázadba telt felépíteni. A legendás építmény a Prágai vár falain belül található, egy meredek lejtő tetején, amelyet nem mellesleg szintén több száz éves kövek borítanak. A Szent Vitus-székesegyház a prágai főpüspök székhelye.
Odabent Nepomuki Szent János ezüstsírja található, illetve gyönyörű szecessziós festett üvegeket, egy, az Utolsó ítéletet ábrázoló XIV. századi mozaikot és I. Vencel illetve IV. Károly sírját csodálhatjuk meg.