2,5 milliárd bírságot kapott a mindenki által jól ismert szállásközvetítő portál a Booking.com, miután a Gazdasági Versenyhivatal úgy ítélte meg, hogy tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott a fogyasztókkal szemben. Az eljárás még 2018-ban indult, és most egy gigabüntetéssel ért véget? De mit hibázott a booking?

Pszichés nyomás alkalmazása miatt büntetett a GHV
Többek között a hivatal azt tartott aggályosnak, hogy a portál sokszor alkalmaz egy úgynevezett pszichés nyomást a látogatókra azáltal, hogy a szállásokra azt írja ki, hogy többen is nézik az ajánlatot, az a szállás nagyon keresett, ami a látogatót egy gyors döntéskényszer alá helyezi, ez pedig a Versenyhivatal szerint törvényellenes, a fogyasztók megtévesztésének egyik fajtája, hiszen megzavarja a fogyasztók döntéshozatalának a folyamatát. Biztos te is találkoztál ilyen üzenetekkel, ha felkerested a weboldalt: „Még 32-en nézik”; „Egyvalaki épp azt fontolgatja, hogy ezen a szálláson foglal”, „Nagyon keresett!”. De nem ez az egyetlen probléma, amit a hivatal a vizsgálat során talált.
Mégsem ingyenesen lemondható?
A booking-os tévéreklámokban gyakran hangoztatott „ingyenes lemondhatóság” a Gazdasági Versenyhivatal véleménye szerint nem minden esetben volt igaz, ugyanis csak korlátozottan lehetett igénybe venni, „továbbá magasabb árat is fizettek, mint ugyanazért a szállásért „ingyenes lemondás” nélkül, azaz az ingyenesség árát beépítették az érintett szállás díjába”. Az ingyenes lemondás egyébként is kiemelten fontos a mostani krízishelyzetben. Valamint a GVH szerint a vállalkozás nem az elvárható szakmai gondossággal járt el a magyarországi szállásadók ajánlatainak megjelenítésekor a Széchenyi Pihenőkártya kiemelt fizetési eszközként való feltüntetésekor.
2,5 milliárd a büntetés
A Gazdasági Versenyhivatal a fent leírtak miatt egy egészen nagy gigabüntetést szabott ki a holland cégre, aminek alapja a vállalkozás jogsértéssel érintett, magyar foglalások utáni jutalékbevételét volt. Ez a 2,5 milliárdos büntetés rekord méretűnek számít egyébként, ekkora bírságot eddig még egyetlen cég sem érdemelt ki. A büntetés nagyságát jól kiemeli, ha összehasonlítjuk a tavaly évben összesen kirótt büntetések nagyságával, ami 8,3 milliárd forint volt.
A booking közleményben reagált
„Minden, a weboldalunkon megjelenő tartalom – beleértve azt, hogyan tüntetjük fel az árakat és árazási szabályzatokat, valamint az egyes szállások szabadon álló elérhetőségét és népszerűségét, továbbá olyan elemeket, amelyek relevánsak az ügyfelek foglalási folyamatában – azt a célt szolgálja, hogy segítse ügyfeleinket. Mindig is hittünk abban, hogy fontos a fogyasztói élmény folyamatos javítása weboldalunkon és mobilalkalmazásainkban, és azért dolgozunk, hogy átláthatóságot, választási lehetőségeket és értékeket közvetítsünk fogyasztóink felé.
Az ügyféladatok és visszajelzések kétségkívül azt mutatják, hogy a felületünkön megjelenő információk rendkívül hasznosak az utazók számára. Habár csalódottak vagyunk a döntésben – mellyel így eltávolodunk nemrég megkezdett, európai uniós szintű önkéntes elkötelezettségünktől – továbbra is szoros együttműködésben dolgozunk a különböző hatóságokkal a fogyasztók érdekeiért tett fejlesztésekért a turizmusban.”