A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a tavalyi növekedéshez képest is stabilan növekszik a hazai turizmus. Az augusztusi idegenforgalom alapján jól látható, hogy egyre több a vendég, és a vendégéjszakák száma, amellyel növekednek a bevételek is.

A KSH statisztikái alapján a turisztikai ágazat az év nyolcadik hónapjában az előző év ezen időszakához képest 2,7 százalékkal növelte a külföldi vendégek számát. A belföldi turisták száma még ehhez képest is duplázódott, hiszen 5,6%-al növekedett.
Csak augusztusban a vendégek száma több, mint 4 százalékkal, a vendégéjszakák száma pedig közel 3 százalékkal nőtt. A szálláshelyek árbevétele a számok alapján 11 százalékos növekedést mutat. A 2018-as év eddigi időszakát nézve összesítve a kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalma 4 százalékkal, még bevételük 9,2 százalékkal nőtt.
A legnépszerűbb úticél a külföldiek körében Budapest, illetve a Közép-Duna régiója. Közülük minden második vendégéjszakát itt töltötték el. A Duna alacsony vízállásának köszönhetően a budapesti szállodák igen nagy plusz forgalmat tudtak generálni, köztük a négy és ötcsillagos szállodák telítettsége volt a legmagasabb.
Hazánkban jelenleg a turizmus 400 ezer embert foglalkoztat. Az ágazat ebből adódóan a GDP valamivel több, mint 10%-át adja. A kormány ezt a számot 2030-ig szeretné 16%-ra növelni különböző támogatásokkal és fejlesztésekkel. A kiemelt térségek mellett szeretnének a vidéki turizmusnak is lehetőséget adni a növekedésre. Ezeket a térségeket vendégvonzó beruházásokkal támogatná az állam, köztük a balatoni településeket, a Sopron-Fertő-vidéket, Tokaj térségét, a Dunakanyart, Hajdúszoboszlót, a Hortobágyot és a Tiszta-tó környékét.
Forrás: MTI