Ha sokkal több bokorlakó énekesmadár – mint a barátposzáta, a kis poszáta, a fülemüle vagy a vörösbegy – élne például Budapesten, akkor biológiai úton lehetne védekezni a poloskainvázió ellen – véli Orbán Zoltán, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szóvivője. Amerikai kutatók pedig nemrég egy másik, hasonlóan egyszerű védekezési felfedezést tettek.

Mit tehetünk a poloskák ellen?
Orbán Zoltán szerint ha a fővárosban az lenne a cél, hogy sokkal több fülemüléhez hasonló, bokorban fészkelő faj éljen, akkor meg kellene változtatni a felfogást a zöldterület-kezelésről. Sajnálatos módon a nagy parkjaiban hiányoznak a "valódi bokrok" – fogalmazott –, hiszen amik vannak, azok felfelé terebélyesednek, így semmi nem tud bennük fészkelni. Az igazi bokrok olyanok, mint vekni kenyér, az alapjuknál a legszélesebbek – tette hozzá a szakember az M1 tévécsatornának, példaként a kökényt említve.
Ez azért is fontos, mert a lakott területen élő, fészkelő énekesmadarak táplálékának része a poloskalárva. Itt van az ázsiai márványospoloska-invázió, meg az afrikai vándorpoloska is bejött, és ha egészséges, fajgazdag lenne a környezet, akkor szépen kordában tartanák az ilyen invazív fajokat is, a poloskainváziók mértéke csökkenne. Megjegyezte: a szarkák nemcsak a lárvát, hanem a kifejlett poloskát is képesek megenni.
A poloskainvázió elleni védekezésnek van egy otthon, azonnal megvalósítható módja is: amerikai kutatók nemrég kikísérletezték, mekkora az a hézag, amin már nem tudja átpréselni magát a sokakat zavaró állat.
A poloskák nagyszámú jelenléte igen zavaró tud lenni, főleg akkor, ha a házba is bejutnak. Ahogy közeledik a jó idő, közelednek a poloskás napok is. Épp ezért mutatjuk be amerikai kutatók tanulmányát, melyben kikísérletezték, mekkora az a hézag, amin már nem tudja átpréselni magát az állat.
Az elmúlt évek egyik leggyűlöltebb állata lett a büdös bogár, aminek már a neve sem túl szép – és a poloska sem sokkal hízelgőbb –, ráadásul még kellemetlen szaga is van, megszabadulni pedig szinte lehetetlen tőle. A klímaváltozás miatt Magyarországon is egyre jobban elszaporodó rovarokat az invázió idején szinte lehetetlen kitessékelni a lakásból, sőt már a bejutásukat sem nagyon lehet megakadályozni.
Mivel a jelenség világszerte sokakat zavar, a Virginiai Egyetem kutatói nemrég belefogtak egy kísérletbe egy fából készült dobozba zárták a poloskákat, majd lyukakat és réseket vágtak rá, a doboz hőmérsékletét pedig elkezdték növelni, hogy a rovarok biztosan ki akarjanak jönni belőle. A Journal of Economic Entomology című szaklapban közölt eredmény szerint a poloskák a
7 milliméternél kisebb lyukakon, valamint a 3 milliméternél kisebb vágásokon
nem fértek át. Vagyis az ennél kisebb helyeken már nem fogják tudni átpréselni magukat, így a lakásba sem tudnak az ilyeneken keresztül bejutni. Mindez persze nem túl szívderítő eredmény annak fényében, hogy egy sima ajtónyitást vagy szellőztetést is képesek kihasználni, de azért nem árt ezzel tisztában lenni. Már csak azért sem, mert a legtöbb ember úgy gondolja, a poloska igazából bármilyen kis helyen képes elférni. Így viszont ha tudjuk, hol lehetnek ennél nagyobb hézagok – például az ablak szúnyoghálója környékén –, akkor egy kis korrigálással máris jelentős mértékben csökkenthető a lakásba bejutó büdös bogarak száma.
Forrás: HVG.hu