Bűnüldözési feladatokat is ellát majd a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), amelynek létrehozását a költségvetési bevételek hatékonyabb teljesítésének igényével indokolta Cséfalvay Zoltán nemzetgazdasági államtitkár keddi parlamenti expozéjában az MTI tudósítása szerint. Közben a Magyar Könyvelők Országos Egyesülete közölte: akár milliárd forintos költsége is lehet az APEH és a VPOP összevonásának.

Miért jön létre a NAV?
Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH), valamint a Vám- és Pénzügyőrség (VP) összevonásával létrejövő szervezet mintegy 23 ezer főt foglalkoztat és több mint százmilliárd forinttal gazdálkodik majd a kormány indítványa szerint. A törvényjavaslat kimondja, hogy a NAV államigazgatási és fegyveres rendvédelmi feladatokat is ellátó kormányhivatal.
Cséfalvay Zoltán expozéjában közölte: a kormány egyszerű és áttekinthető adórendszert épít, amelynek fontos eleme, hogy a tisztességesen adózók védelmében az államnak hatékonyan fel kell lépnie azokkal szemben, akik a közteherviselésből rájuk eső rész elcsalásán munkálkodnak.
Az integrációt kimondó javaslat céljának nevezte a központi költségvetés bevételi előirányzatainak hatékonyabb és gazdaságosabb teljesítését, az államháztartási érdekek érvényesítését.
Az APEH és a VP összevonásával létrejövő szervezet a hatékony, költségtakarékos közigazgatás elvére építve biztosítja az állam adó- és adójellegű bevételeinek teljes körű kontrollját és védelmét - ismertette az államtitkár a távirati iroda beszámolója szerint.
Kitért arra, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az adóigazgatási és vámigazgatási feladatok mellett a költségvetést súlyosan károsító, büntetőjogi eszközökkel szankcionálandó magatartások feltárása és szankcionálása érdekében bűnüldözési tevékenységet is végez.
Hozzáfűzte, hogy a bűnüldözői szervek az igazgatási szakterülettől elkülönülve működnek majd, ami garanciát jelent a bűnügyi nyilvántartások adatvédelmi igényeknek megfelelő kezelésére.
Cséfalvay Zoltán elmondta, hogy mivel a két szervezet eltérő juttatási rendszerrel rendelkezik, szükséges ezek közelítése. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a törvény garantálja: az új illetmények nem lehetnek alacsonyabbak az összeolvadást megelőzőknél, azaz egyetlen alkalmazott sem jár rosszul az integrációval.
A kormány javaslata az adózás rendjéről szóló törvényt is módosítja. Az államtitkár példaként említette, hogy a magánszemélyeket terhelő adminisztráció csökkenését eredményezi az adónyilatkozat jogintézményének bevezetése, ami egyszerű adóbevallási lehetőséget teremt.
A nyilatkozaton a személyi azonosítók mellett kizárólag az adóköteles jövedelmet, a levont adóelőleget és az adó összegét kell feltüntetni - mondta, megjegyezve, hogy a törvénymódosítással egyes bejelentési kötelezettségeket megszüntetnek, míg az adóhatósági igazolások kiadási határideje harmincról nyolc napra csökken.
A Fidesz szerint milliárdokat takarít meg a kormány
Előzetes számítások alapján évi 8-10 milliárd forintos megtakarítás érhető el az APEH és a VP összevonásával - mondta Dancsó József, a Fidesz vezérszónoka. A politikus a kormány javaslatát a rendőrség és a határőrség korábbi összevonásához hasonlította, szerinte ugyanis az integrációval most is a költséghatékonyság, valamint a szervezeti párhuzamosságok felszámolása érhető el.
Kiemelte, hogy a két szervezet összevonásával egyetlen alkalmazott sem kerülhet a jelenleginél kedvezőtlenebb helyzetbe, továbbá az állampolgárok és vállalatok adatvédelmi jogai sem sérülnek.
Józsa István (MSZP) elmondta: pártja szükségesnek tartja az APEH és a VP összevonását, ugyanakkor annak jelenleg módját kidolgozatlansága miatt nem tudják támogatni. A szocialista képviselő kifogásolta, hogy az előterjesztés csökkenti a nyomozati cselekményekre és az adatvédelemre vonatkozó garanciális elemeket. Ide sorolta az ügyészi jóváhagyást igénylő cselekmények körének csökkenését.
A kormány óvatosan, három év alatt hajtja végre a Nemzeti Adó- és Vámhivatal felállítását - mondta Hargitai János (KDNP). A politikus kifejtette: 2011. január 1-jétől közös hivatal jön létre a vezetői és funkcionális szintek integrálódásával, egy évvel később megvalósulhat a közös folyószámla-vezetés, míg a teljes integrációra 2013-ban kerül sor.
Akár milliárd forintos is lehet az összevonás költsége
Több százmilliós, vagy akár milliárd forintos költsége is lehet a Vám- és Pénzügyőrség (VPOP), valamint az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) összevonásával születő új hivatal új elnevezésének - közölte a Magyar Könyvelők Országos Egyesülete kedden az MTI szerint. Az egyesület ezért az APEH rövidített név megőrzését javasolja.
A közlemény szerint az átnevezés miatt emblémákat, belépőkártyákat, levélpapírokat, névjegyeket, fejléceket, borítékokat, bélyegzőket, szárazbélyegzőket, feliratokat, réztáblákat, eligazító transzparenseket, internetes oldalakat és az épületek homlokzatán lévő rövidített, vagy teljes neveket kell lecserélni.
Az adóhatóságnál jelenleg 15.607 fő az engedélyezett létszám, míg a vámhatóságnál mintegy hétezren dolgoznak. Ilyen méretű hivatalok összevonására eddig nem volt példa a magyar közigazgatásban. Az egyesület emlékeztet arra, hogy amikor az egyes illetékhivatalok olvadtak be az adóhatóságba, akkor sem változtattak az APEH rövidítésen. Aggódik a könyvelők egyesülete a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnevezés miatt, mert szerintük minden bizonnyal a köznyelvben "Nemzeti AVH" lenne az új hivatal elnevezése a törvény szerinti NAV helyett.
Forrás: Portfolio.hu