A Széchenyi Pihenő Kártya kibocsátásának és felhasználásának szabályairól szóló korábbi kormányrendelet módosításra került, amely 2019. január elsejétől érvénybe is lépett. Részletek a cikkben.

Az új évben a felszámítandó jutalék maximális mértéke 3,6 százalék + áfa összegre növekszik a szolgáltató részére, azonban a minimum 12 forintos jutalékmérték változatlan marad.
A Szép-kártya kibocsátónak ezentúl a szolgáltatóktól kapott jutalék ötven százalékát a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány részére ajánlja fel a módosított kormányrendelet szerint. Az alapítványnak ezt a bejött összeget a Szép-kártyával, és azzal összefüggő tevékenységek költségeire fordítja.
A változásokról a három kibocsátó bank tájékoztatást küldött, illetve a módosításokat az Általános Szerződési Feltételeken is átvezették, ezeket pedig weboldalukon publikálták.
A rendelet módosításai és a Szép-kártya kedvező béren kívüli juttatás adózási rendszere miatt, várhatóan a forgalom jelentős növekedésére lehet számítani. Főleg, mivel ez Magyarországon jelenleg ez az egyetlen kedvezően adózó béren kívüli juttatás. A jutalék ötven százalékában ezentúl részesülő Magyar Turisztikai Szövetség egyik alapító tagja a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége is, amely azt jelenti, hogy ők is részesülnek a jutalékokból. Az összeget főleg szakmai képzésekre és belföldi turisztikai marketingre fogják fordítani, információk szerint.
Forrás: MTI